A fotósok Paradicsoma: a Défense negyed

A franciák – mint ahogy az Eiffel torony esetében is láthattuk – szeretik jelzőkkel is illetni épületeiket, tereiket, utcáikat. Nincs ez másként a Défense esetében sem, hiszen ahol felbukkan a neve, rögtön olvasható egy jelző is: “felhőkarcolók múzeuma”, “neuralgikus pont”, a “városi építészet utópiája”, “shopping templomok” vagy “a fekete öltönyösök és a kontrasztok” negyede. Meg kell vallanom, az első ittlét után majd’ minden jelzőt igaznak éreztem, de miután az egyik legjobb barátnőmet gyakran látogattam meg itt, lassan megtanultam látni a modernbe oltott szépségeit is. Különösen pedig a karácsonyi vásár (amit az utóbbi két évben megszűntettek a Champs Élysées-n) forgataga és hangulata ezt a (hiper)modern környezetet is egy kicsit tradícionális, emberközeli (?) színezetettel veszi körül.

Nagyon remélem, hogy a mai sétánk végére sokan kedvet kapnak arra, hogy valami, nem éppen megszokott, felfedező túrát tegyen ide. Ráadásul a hely perspektívája, az épületek különlegessége, a formák, a visszatükröződések, a fotósoknak – szerintem – egy Paradicsomi hely.

Név a múltból

Az 1870-es poroszok elleni háborúban tanúsított ellenállás jelképét, a belforti oroszlánt  már ismerjük  a Denfert-Rochereau térről (Montparnasse) és a Place Daumesnilről. 1883-ban – az egykori Courbevoie-i kereszteződésben – azoknak a párizsi katonáknak az emlékére emletek szobrot, akik a poroszok elleni harcokban Párizs elővárosában haltak hősi halált. Ez lett a “Défense de Paris“, amit Louis-Ernest Barries készített, maga mögé utasítva Bartholdit, de Rodint is, a kiírt pályázaton (egyébként Rodin szobrát, az “Apple aux armes“-t, 1920-ban Verdunnél állítják fel). Közel 82 évig  békésen állt eredeti helyén a szobor, majd először 1965-ben, a RER építése miatt elszálították, és onnantól afféle “mozgó szobor” lett belőle, míg jelenlegi helyét meg nem találták.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A három figurából álló – egy, a nemzeti gárda egyenruhájában álló női alak, egy, a harcban elesett ellenálló, és a lehanyatló, szenvedő kislány alakja, ami a civil lakosságot jelképezi-  2017-ben került egy kis teraszra, (félútra a Szajnától és a Grand Arch-tól) a Fontaine Monumental előtt.

Fejezetek a Défense negyed történetéből – a felhőkarcolók hat generációja

A Párizstól nyolc kilométerre fekvő  előváros, Courbevoie az 1960-as évekig eléggé lepusztult vidék volt, kis üzemekkel, gazdaságokkal, hajókikötőkkel. Gazdaságilag, társadalmilag szinte semmi sem predesztinálta arra, hogy itt épüljön fel a (hiper)modern Párizs. Egy valami azonban mégis megragadta a tervezők figyelmét, amikor kiválasztották ezt a területet: a rómaiak által lerakott, és XIV. Lajos által kiépített út, ami Saint Germain de Laye-be, az egykori királyi kastélyba vezetett. Ez az út egyfajta történelmi tengely is, ami összeköti a Défense-t a Diadalívvel, a Concorde térrel, a Tuileriekon keresztül a Louvre udvaráig, ott pedig az Arc de Triomphe du Caroussel-en át XIV. Lajos szobráig. Szép időben csak meg kell állni a Défense közepén és a Grand Arche-tól tényleg a Diadalíven át a Champs Élysées-ig fantasztikus perspektíva tárul elénk!

DSC08337_FotorGA2DSC08336_FotorGADSC08339_FotorGA

A ma 1,6 négyzetkilométeres területen – ahol 3,5 millió négyzetméternyi iroda található – az első kapavágást 1958-ban a CNIT (Országos Ipari és Technológiai Központ) alapköveinek larakásakor ejtik meg.  A nagy, sátor-szerű épület 22 250 m² -es vasbeton boltíve ma is egyedülálló a világon.

A Défense-tornyok első generációját jelképező Nobel-torony (a mai Tour Initiale), mint az üzleti negyed első épülete 1964-ben készült el. Ez a lekerekített oldalú téglatest épület  áttetsző és fényvisszaverő falaival a Bellini terasz őrtornya.  Majd ezt követte három évre rá, a palce des Corolles-n álló, fehér betonból készült Aquitaine-torony (jelenleg Tour Blanche), aminek felszínét még érdekesebbé teszi, a szintén fehér, mintázott műanyagborítás. 1970-ben a RER-t kivezetik a Défense-ig és így gyakorlatilag az egyik főbb közlekedési csomópont, a Charles de Gaulle-Étolie, alig 10 perc alatt elérhetővé válik. Ez indukálja a második generációs tornyok építését, mint például: a szürke üveges la Tour Franklin (65  ezer m², 120 méter magas, 33 emelet), a hegyesszárú háromszögben végződő la Tour Assur (68  ezer m², ma la Tour First), a kékeszöld-fehér üveges la Tour Gan (85  ezer m², ma la tour CB21) és a fekete monolitkőre hasonlító la Tour Fiat (90 ezer m², ma la Tour Areva). A négy torony – felűlről – egy görög keresztre emlékeztető alakzatot vesz fel összekötve a terasse Boieldieu-t három térrel, a Saisons-nal, az Iris-szel és a Coupole-lal. (Érdekesség, hogy ezek az első tornyok már a 2000-es években átestek egy felújításon.)

Az 1970-es évek gazdasági válsága visszaveti az építkezéseket, sőt az irodaházak ki is ürülnek egy időre. Raymond Barre miniszterelnöksége alatt lehelnek újra életet a terület be. Továbbfejlesztik a közlekedési és kereskedelmi infrastruktúrát: a Normandiába vezető A14 utat leviszik a föld alá, és megépítik az akkori Európa legnagyobb bevásárlóközpontját, a 100 ezer m² -es Quatre Temps-t. A gazdasági válságból való kilábalást, a harmadik generációs, 187 méter magas, 48 emeletes Coupole torony (ismertebb nevén a Tour Total)  felhúzása jelentette.

Kollazs_defense korszakai

Forrás A Défense tornyok négy generációja 1964-1989. 

Éppen most júniusban 30 éve, hogy a francia forradalom 200 éves évfordulójára, 1989-ben avatják fel a Défense negyed azóta már jelképpé vált épületét, a 111 méter magas Grande Arche (de la Fraternité)-t. A “nyitott kocka” vagy a költiebb “ablak a világra” eposzi jelzőkkel illetett épületet a dán Otto von Spreckelsen tervezte, amit négy év alatt kétezer munkás épített fel. Egyes műelemzések szerint a Grande Arche Spreckelsen 1969-ben a dániai Esbjergben épített Szent Miklós templomának továbbgondolásából született, míg a franciák úgy vélik, hogy inkább a Notre Dame-ra reflektál az épület, miszerint az üres rész  a székesegyház befogadását jelképezi (őszintén megmondva, én inkább az első verziót látom benne, azért is mellékeltem a  dán templom elérhetőségét). Más értelmezés szerint a szerkezet hasonlít egy négydimenziós hiperkockára, amit egy háromdimenzós világra vetítenek. Spreckelsen már nem érte meg a Nagy Boltív átadását, az építtetőkkel való nézeteltérések miatt 1984-ben lemondott és rá két évre meg is halt. Végül is, a közel 300 ezer tonna gránitból, carrarai márványból épülő tornyot az akkor 48 éves Paul Andreau francia építész fejezte be. Párizs vérkeringésébe a negyed igazából 1992-től kapcsolódott be, amikor az általunk is sokat emlegetett 1-es metró vonalának végállomását kihozzák az Esplanade-ig, illetve a Grande Arche-ig.

Az 1990-es évektől, az ötödik korszakban, a Défense építése új lendületet vesz, amiben nagy szerepe volt a “Défense királyának” is nevezett, az akkor 34 éves ingatlanfejlesztőnek, Christian Pellerin-nek (akit egyébként más pénzügyi visszaélések miatt épp idén, áprilisban ítéltek el). Pellerin sikere abban ált, hogy az építkezések, az irodák kialakításánal egyre inkább a nagy cégek érdekeit, szempontjait vette figyelembe, és ezt “simította össze” az állami, területfejlesztési szempontokkal és szabályzókkal. A Défense ma álló 132 tornyának több, mint a fele ez idő óta épült. A XIX. század modern Párizsának megteremtésében, ahogy már Haussmann kapcsán volt róla szó, London volt az előkép. A franciáknak szerintem az 1990-es évektől már nem London és a City szolgált vágyott előképül, hanem Manhattan, és így lesz a Défense PARhattan, ami Európa legnagyobb üzleti központjaként hírdeti magát.

KollázsD

Még a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság előtt fogadják el a Défense 2015 terveit, ami meghatározta a negyed fejlesztésének közetkező célkitűzéseit pl. :a régi, elavult tornyok rekonstrukcióját, 300 ezer m² irodaépület, és ennek egy harmadát kitevő lakóházak építését. A pénzügyi-gazdasági válság befékezte ezeket a terveket, de az utóbbi négy évben újra lendületet kaptak az építkezések. A tornyok már sokkal magasabbak (pl. 2018-ban adták át a 308 millió eruróból épült 140 méter magas Tour Trinity-t, de legalább még öt, 140-320 méter magas torny átadása várható 2020-ban), a funkcionalitás mellett sokkal artisztikusabbak és kevertebb funkciójúak (az irodák mellet lakások, hotelek, üzletek is helyet kapnak). Az új építkezések, különösen a 320 méter magasra tervezett Hermitage Plaza erős tiltakozást váltott ki az itt élőkből, és a folyamatos építkezések ellen is tiltakoztak azok a lakók, akik permenensen a Défense területén élnek. Ráadásul az utóbbi időben megszaporodtak a halálos balesetek is a Défense-beli építkezéseken.

Mindezek után magától értetődő kérdésként merül fel: milyen az élet a Défense negyedben? A Défense területén ma 180 ezer ember dolgozik, de csak körülbelül, mintegy 20 ezer fő (közel 10 ezer bérleményben) az állandó lakos. Ezek egy része munkája révén kötődik a negyedhez, másik része pedig diák, akik közül többen a Nanterre-i Egyetemen  tanulnak. A külföldiek közül például a japánok által nagyon kedvelt lakóhely a negyed. Nappal igazi, nyüzsgő City-hangulata van a városrésznek, a bevásárlóközpontok tömve, az éttermekben, kávézókban délidőben szinte alig lehet helyet kapni. Ahogy mindenhol Párizsban, itt is figyeltek arra, hogy a francia kerttrevezők kiélhessék álmaikat, tíz, változatosabbnál- változatosabb park van a negyed területén. Jó időben az épületek környéke megélénkül, de este felé a negyed teljesen kiürül, mint egy külváros, és mindenhol csend honol.

Nyolc műalkotás, amit mindeképpen látni kell

A mai sétánkon az Esplanade de la Défense-tól (ahol az 1-es metró megállója van) a Grande Arche-ig nyolc szabadtéri szabadtéri műalkotáson keresztül fedezzük fel a negyedet. Ehhez legjobb segítséget a Défense honlapján találunk, ami összesen 69 (!) a negyedben található, és érdeklődésre számottevő műalkotást tart nyilván. “Természetesen” lesz egy magyar vonatkozása is a bemutatandó műalkotásoknak.

Bassin Takis. A medence, amely tervezőjéről a görög származású Takisról kapta a nevét  1988-ban készült el, négy évvel hamarabb, mint a metróállomás. Az 50 méter hosszú medencében 49 rugókon álló, különböző magasságú (a 3,5 méterestől a 9 méteresig) és színű fénygömböt helyeztek el. Ezek, különösen este, mind a víztükröt megvilágítják, mind pedig fényeik visszatükröződnek a toronyok hatalmas üvegfelületein. És mint az alábbi képen is látható, a perspektíva sem rossz, hiszen a távolban az Arc de Triomphe is előbukkan.

DSC08344

A Moretti kéménye a terasse d’Iris-en található. A tervező Raymond Moretti művét 1992-ben avatták fel. A 32 méter magas torony 672 üvegcsőből áll, ami összerakva 22 km-t tenne ki. A tizenkilenc, különböző színű, két méter átmérőjű üvegcsövek  vidám dinamikát kölcsönöznek a térnek, ráadásul úgy, hogy visszatükröződnek a CB21 torony üvegablakaiban.

DSC08340

L’oiseau méchanique (a Mechanikus madár) szintén egy görög művész, Philolaos Tloupas alkotása. Ez az egyik első szobor volt, amit 1972-ben felállítottak a Défense negyedben, a terasse de Réfletes-en. Napfényben a rozsdamentes acélból készült, geometriásított szárnyak vakítóan csillognak, ugyanakkor pedig visszatükrözik az égboltot is.

loiseau_mecanique_-_philolaos_tloupas_c_11h45_-_defacto_7Forrás

Le Sculpteur de nuages. (A felhők szobrásza). Kissé eldugottan, nem messze a “Mechanikus madártól” a terasse de Réfletes-en, a ALG torony előtt áll egy kerámia fal Atila-tól, amit 1972-ben állítottak fel. Az Atila művésznév az 1931-ben Budapesten született Attila (Ede Károly) Birot rejti, aki nagyon fiatalon 56 éves korában, 1986-ban halt meg Párizsban. Családjával a második világháború alatt, 1944-ben, először Ausztriába menekülnek, majd 1947-ben kerülnek Saarbrückenbe. 1951-ben festészetet kezd el tanulni az École des beaux-arts de Paris-n, majd ezzel párhuzamosan, 1953-tól építészetet hallgat Stuttgartban. Első kollektív kiállításon 1957-ben Münchenben a Galerie 17 szervezésében vesz részt. 1969-ben Európa díjat kap. Első kiállítása Magyarországon halála után egy évvel, 1987-ben volt. Stílusára két amerikai művész, Paul Jenkis és Sam Francis absztrakt művészete  volt befolyással, hatásukra kezd el kromatikus szivárvány képeket festeni. A kerámiafal, amely Défense-ban található, azt a nagyon színes képi világot mutatja meg, amit festményein is láthatunk.

le_sculpteur_de_nuages_-_atila_c_11h45_-_defacto_1le_sculpteur_de_nuages_-_atila_c_11h45_-_defacto_8

Fontaine monumentale (Hatalmas szökőkút), vagy másképpen, a tervezője után Agam szökőkút, az Axe de la Défense végében áll, és 1977-ben készült el. Némi részletét már láthattuk a Défense de Paris bemutatásánál, hiszen az ez előtti kis parkban áll a szobor. Yaacov Agam, izralei művész, aki 1951 óta él Párizsban, különös élénk, sokszínű és vidám alkotásaival lett közkedvelt. A szökűkút, ami tulajdonképpen egy 57×26 méteres medence, különböző színű kerámialapokból van kirakva, és egyik végénél vízesés-szerűen áramoltatja vizet. Szintén alkonyatkor, este igazán érdekes, amikor a 66 vízsugár – amit ugyanennyi spotlámpa világít meg – elindul a klasszikus szökőkutak fény-hangjátékát imitálva.

800px-La-fontaine-d-agam

Araignée rouge (a Vörös pók), az egyik legközkedveltebb szabadtéri szobor a Défense negyedben, az 1970-es évek eleje óta. A 15 méter magas, közel 75 tonnás szobrot az amerikai Alexander Calder tervezte, akinek hasonló szobrát már korábban Chicagoban állították fel. A vörösre festett acélsodronyokból alkotás egyébként a “nagy állandó, szilárd” jelzőt is viseli, amit maga Calder adott neki, szemben playmobilok (a mozgatható mozgatható fejű, csuklójú, és lábú, néhány centis emberfigurákkal) szemben. A pókfóbiások inkább egy flamingót látnak bele a szoborba.

araigneerouge-545x363.jpgForrás

Deux personnages fantastiques (Két fantasztikus személy), a másik legkedveltebb szobor a negyedben. Sokak szeint a két, hatalmas és ormótlan alakkal Joan Míro reflektálni szeretett vola a szoborok környezetére, a gigantikussá, és futurisztikussá növekvő Défense negyedre. Ez különösen is érdekes, mert a szobrot 1978-ban állították fel, és azóta, ha lehet mondani, a Défense még gigantikusabbá vált. A 12 méter magas, műgyantából készült, pirosra, kékre és sárgára színezett amorf figurák szemben állnak Calder pókjával, és mindehhez a Quatre Temps bevásárlóközpont szolgáltat hátteret.

Deux-personnages-fantastiques-de-Joan-Miro-et-Araignee-Rouge-de-Calder-quartier-Paris-La-Defense-France-DEFACTO-Conception-lumiere-8-18-Photo-Copyright-11h45Forrás

Le Pouce (Az újj) avagy César. Természetesen nem Julius Cézár újjáról van szó, ahogy elsőre gondolnánk, hanem a művész, César Baldaccini után nevezte el a párizsi köznyelv a 12 méter magas újjat ábrázoló alkotást.

le_pouce_-_cesar_baldaccini_c_11h45_-_defacto_10Eredetileg ez egy 40 cm méteres alkotás – amelyen Baldaccini saját mutatóújját mintázta meg – megnagyobbított változata. A szobor 1994 óta áll a CNIT épülete előtt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s