​A “mezitlábas Montmartre” és környéke

Szinte hihetetlen, de Párizsnak is vannak olyan részei, ahol egy pillanat alatt elfelejtjük, hogy nem is egy metropoliszban járunk, hanem egy vidéki falucskába keveredtünk el. A mai sétán nem lesznek emléktáblák és  túl hosszú történetek, csak érdekes kontrasztok: a csendes, nyugodt falusi környezetre szinte eldugodottan, öt-hét, de sokkal inkább tíz-tizenöt emeletes tornyházak ölelésében lehet rábukkani. Ez a “mezitlábas Montmartre” a Butte aux Cailles negyed, amit Párizs turisztikailag kevéssé frekventált, régi munkás kerületében, a 13.-ban találunk meg, amelynek egyébként déli részén, az (indo)kínai negyedben (itt), már jártunk.

1320652688-Paris-XIII
Forrás: itt

Ahol nem laktak fürjek, de voltak malmok és egy folyó

A városrész, ami tulajdonképpen egy 63 méter magas dombon terül el, egykori birtokosairól a Caille családról kapta a nevét (noha a caille franciául fürjet jelent). A vidéket még jó háromszáz évvel ezelőtt szélmalmok hálózták be, hiszen a dombot szinte átszelte a Bièvre folyó. Ennek ma már nyomát sem találjuk, csak egy csatornafedél őrzi emlékét, mert a haussmanni városrendezés során becsatornázták és föld alá vezették. Egykoron a folyó mellett megtelepedtek a cserző vargák, a mosóasszonyok, a takácsok, akik a közeli gobelin manufaktúrában dolgoztak, sőt itt készítették Párizs úri lakosságának matracait is. Egyébként a Bièvre szolgáltatta Párizs cukrászainak a jeget a fagylalthoz és a sörbethez, amit télen összegyűjtöttek és szalmával bélelet vermekben tároltak.

A XIX. század iparosítása utolérte a negyedet is, amit 1860-ban csatoltak Párizshoz, és a gobelin manufaktura nyomában csokoládé és cukorgyár (az általunk is ismert Bégin-Say), sörgyár, asztalos és villamosipari üzemek telepedtek meg. A Butte aux Cailles nyomornegyedeit 1892-től kezdik felszámolni és a XX. század elején pedig angol mintára settlementeket, sorházas munkástelepeket alakítanak ki, amelyek megadják azt a sajátos, Île de France-i, falusias hangulát, amelyet még ma is, nyomokban felfedezhetük. Aztán az 1960-70-es években elkezdődnek az Italie13 építkezései (lásd bővebben:itt), ami teljesen átalakíta a kerület és a negyed környékének arculatát: tízemeletes sorházak övezetében marad meg  egy olyan sziget – bár nem szeretem az ilyen hasonlatokat, de talán valamit érzékeltet -, ami a Wekerle telepnek és a korai “buli” negyednek sajátos kevercse.

A hely, ahol az első léghajó földet ért, és a Kommünnek tere, Brassaïnak meg kertje van

Mielőtt elindulnánk a Butte aux Cailles-ra, tegyünk egy kis kitérőt a Place d’Italie-hoz közel eső, és ma is működő Gobelin Manufaktúrában, ami egyben múzeum is (ezért is viseli a kerület a Gobelins melléknevet). A reimsi Jehan Gobelin leszármazottai a XV. században telepednek meg és építik fel manufakturájukat a Bièvre folyó partján, kihasználva a hely gyapjú festéshez szükséges adottságait, és nem utolsó sorban Párizshoz való közelségét. A közel ötszáz éve működő manufaktúra és múzeum kevéssé ismert a párizsi múzeum látogatók körében, noha ennek a művészeti ágnak a rajongói és ismerői fantasztikus remekműveket láthatnak itt! Sőt arra is van lehetőség szerdánként, hogy működés közben is lássuk a manufakturát (információk itt és itt).

Collage_FotorGobeleine múzeumA Place d’Italie-nál leszállva nem lehet eltéveszteni a Butte aux Cailles-ra való feljutást, mert a rue Bobillot kereszteződésénél már tábla jelzi a negyedet. A Butte aux Cailles 1783-ban akaratlanul is beírta nevét a repüléstörténetbe, mivel itt ért földet a Montgolfier fivérek első olyan hőlégballonja, amely már embereket is szállított. A Chateau de la Muette parkjából induló hőlégballonnak két utasa volt, a kémikus Pilâtre Rosier és a a merész d’Arlands márki. Hőstettük emlékére egy parkot nyitottak, ami a rue du Moulin des Prés mellett található. Ide haladva már valamit érzékelhetünk a negyed sajátosságából a kétszintes házak övezte utcán: madárcsicsergés, szépen felújított és megőrzött századfordulós lakóházak, nyári lakok.

Collage_FotorBUTTE2_légbalonos térAz innen pár méterre lévő,  Paul Verlaine-ről elnevezett téret ne hagyjuk úgy el, hogy nem kóstoltuk meg Párizs kevés, ma is működő, artézi kútjának vizét (nem fogja elkerülni a figyelmünket, mert az emberek sorban állnak, hogy vizet vihessenek haza). Az 582 méterről feltörő artézi kút terve már az 1860-as években felmerült, de előtte még a Bievre vizét becsatornázták, és ezért csak 1905-ben adták át hivatalosan is a kutat.

Collage_FotorButte1A negyedről elnevezett utca élénk, színes forgatagán – teraszos kávézókon, éttermeken, kézműves boltokon, műhelyeken és műtermeken – keresztül jutunk el a hely központjának is nevezhető, a Párizsi Kommünről elnevezett térig. Nem véletlen, hogy itt van az egyetlen ilyen nevű tér, mert az 1871-es kommün idején a nagyon szegény és nyomorban élő munkásnegyedben véres harcok dúltak. A forradalmi tér ma inkább egyetemisták, fiatal, alternatív művészek találkozó és “buli” negyede, ami még néhány pr-jelképében őrzi az egykori forradalmárok örökségét.

Collage_FotorTÉREgyébként a sétánkat övező street art kétséget sem hagy afelől, hogy Párizs külső negyedében és egy kicsit alteros helyen járunk. Szinte minden utcasarkon találunk valami érdekes, szellemes és művészien kivitelezett graffitit, ami erre felé nem tiltott, hanem tudatosan használt imázs-eleme a negyednek!

Collage_FotorGRAFITTIPihenésképpen, ne hagyjuk ki a tömbházak övezte, Brassai-ról (akiről itt volt már szó) elnevezett kertet. Útközben láthatjuk a negyed kisszínházát, néhány egyszerű art deco bérházat, galériát és a hely egyik emblematikus, és olcsó vendéglőjét – ahova csak foglalással lehet helyet kapni -, a breton “Chez Gladines“-t (a másik, a kreatív konyhájáról híres Le Temps des Cherises, amit 1976 óta szövetkezeti formában működtetnek, információ: itt és itt).

Collage_FotorBRASSAI park és környéke

A Petite Russie és a Petite Alsace

Utunkat a nagyon hangulatos Barrault passzázson folytatjuk és jutunk ki a rue Barraultra, ahol is a 22-es számú ház előtt, ami ma hotel, érdemes egy kicsit megállni. Az alul nagy garázsbejárós, négy szintes, vörös klinker téglákkal kirakott épületet  1925-ben, a Citroën építettete szolgálati lakásoknak, a nála dolgozó taxisoknak (ezért is van a nagy garázsbejáró). Ezek a taxisok zömükben fehér oroszok emigránsok voltak, ezért is nevezték el Kis Orosznak. Valójában csak a belső udvarból láthatóak ezek a harmadik emeleti, virágos fehérre festett pirostetős, egykori szolgálati lakások (az épületbe nagyon nehéz bejutni, és fényképezni sem lehet).

Collage_FotorBarrault.jpg

Innen már csak alig öt perc a rue Daviel, ahol már egy igazi, settlement telepnek is beillő 500 négyzetméteren fekvő, Kis Elzásznak nevezett lakóegyüttest találjuk. Itt tényleg olyan érzésünk lehet, mintha csak a Wekerle telepen lennénk! A két épületszárnyat egy kékre festett kau köti össze és a lakások a nagy udvarra nyílnak. A lakók szokva vannak ahhoz, hogy párizsi viszonylatban is egy kurózumban laknak, és nem lepődnek meg, ha besétálunk az udvarra is.

Collage_FotorKIS ELZÁSZ

A telepet 1912-ben egy bizonyos Jean Viollet abbé (1875-1956) kezdeményzésére kezdték el építeni az általa létrehozott Moulin Vert munkás családok egyesülete szervezésében. Viollet abbé célja az volt, hogy az egészségtelen körülmények között élő munkásokat és családjaikat kiemelje a nyomorból és megfelelő lakhatási körülményeket, közösséget teremtsen nekik. A tervezéssel Jean Walter építészt bízta meg, akinek tervei alapján 40 elzászi stílusú, emeletes lakásokból álló munkás-lakótelep jött létre sokgyerekes munkáscsaládoknak (1912-ben 302 fő költözött be!). Érdemes benézni a szemben lévő Villa Davielnek nevezett utcába is, ami már nem egységes stílusú, mégis nagyon hagulatos és már felújított kétszintes, zöldbe burkolt házakat rejt.

A Butte aux Cailles temploma

A rue Tolbiacon álló, bizánci stílusban megépített és Szent Annáról elnevezett templom az 1900-as világkiállításra készült el, egy egykori kápolna helyén. Végleges befejezése finnanciális nehézségek és az 1905-ös állam-egyház szétválását deklaráló törvény miatt egészen 1912-ig húzodott, amikoris végül felszentelték. A homlokzatát “csokoládé fasszádnak” is hívják, mert megépítését az a Lombart csokoládégyáros család finanszírozta, aki a XIX. században nyitotta meg a kerületben a gyárát és közel 500 munkást foglalkoztatott. Érdekessége, hogy 71 cölöpön áll, mert alatta fut a lefedett Bièvre. Amiért igazán érdemes megnézni az a gyönyörű századfordulós stílusú, mozaikkal kirakott fő- és mellékoltárai, amihez hasonlót a rue du Bac-ban található Miasszonyunk Csadatévő Medáljának Kápolnájában láthatunk ( lásd:itt)

Collage_FotorTEMPLOM

A Cité Florale

Mai sétánk utolsó érdekes állomásához, a Virág szigetnek nevezett telephez a rue Bobillot-n haladva jutunk el. De előtte nézzünk még be rue de la Colonie-ba is, mert ez az utca, ahogy a neve is jelzi, egykoron az ószeresek kolóniájának adott otthont.  A 600 méter hosszú, viszonylag szűk utca rue Verginaud-hoz eső részén – igazi meglepetésként – néhány nagyon szépen rendbehozott kétszintes házikót találunk abból az időből. És persze ne hagyjuk ki a rue de Tolbiac-rue Vergnaud sarkán álló nagyon szépen díszített art deco épületet, aminek fő díszítőmotivuma a szőlők, mint a jólét, életöröm jelképei.

Collage_FotorSZŐLŐFÜRTÖS ház_settlement

A hat utcából álló Cité Florale-t 1928-ban építették meg a Bièvre egykori öntésterületére. Mivel a talajszerkezet nem tette lehetővé, hogy több emeletes bérházakat húzzanak fel, ezért egyfajta telep jött létre, egy-kétszintes házakból. Az utcák virágok neveit viselik (rue de Glycines=lilaakác, rue des Iris=írisz, rue des Liserons=mezei szulák, rue des Orchidées=orchidea, rue des Volubilis= hajnalka és a place Mimosas a mimóza tér) és lakók gondosan ápolják is a nevekhez fűződő hagyományt, egy virágos, zöld sziget ez a többemeletes panelházak között.

Collage_FotorCITÉ FLORAL1

Évekig le voltak zárva az utcák, de ma már szabadon látogatható és az egyik igazán kuriózumnak számító párizsi élmény a telepen való bolyongás.

Collage_FotorCITÉ FLORAL2

A Cité Florale-tól mint egy tíz percre van a Montsouris park, ami Párizs egyik legnagyobb angolparkja. A következő sétát itt folytatjuk, amikor is a három legszebb angolparkot mutatom meg. Tartsanak velem akkor is!

Útvonal:itt

 

 

 

 

 

 

 

Egy hozzászólás Új írása

  1. Halász János szerint:

    Nagyon – nagyon tetszik

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s