A Latin negyed – titkokon innen, közhelyeken túl – a Saint Michel-től a Sorbonne-ig

A Notre Dame, az Eiffel torony után az egyik párizsi “kötelező kűr” a Latin negyed (quartier Latin), hiszen itt volt a város bölcsője, a gallo-roman Lutétia,  de itt léphetünk a középkori Párizs lábanyomába is – nappal az egyetemek, diákok világa, este pedig igazi vigalmi negyed. A közhelyeken túl természetesen a Latin negyed ennél több, számos apró titokkal, amiket most igyekszek megmutatni. Ráadásul ennek a sétának idén különös aktualitása van így május táján, hiszen az 1968-as diákforradalom 50 éves évfordulójára is emlékeztetnek ezek a helyek.

Párizs ötödik – Panthéon – kerülete

Az 5. kerület Párizs negyedik legkisebb kerülete, és a Sorbonne negyed a város legrégebbi része, a római kor óta lakott település, Lutétia maradványain. A Pantheon előtt futó, másfél kilométer hosszú rue Saint Jacques volt a cardo maximus (az észak-déli főút), a rá merőleges, mai  boulevard Saint Germain-en pedig a thermák, a római fürdők maradványai, míg a rue Monge-ban pedig az Arène de Lutéce emlékeztetnek a gallo-román korra. Majd jönnek a merovingok, akik 650-ben lerakják az alapjait a csodálatos Saint Séverin templomnak, ezután a XIII. századba visz bennünket Európa negyedik legrégebbi alapítású egyeteme, a Sorbonne, és a hangulatos rue Galande. A XVIII-XIX. század is itt hagyta nyomait a Panthéon-nal, a Val de Grâce-i katonai kórházzal és a Saint Geneviève könyvtárral, illetve a XX. század első évtizede pedig a párizsi nagy mecsettel (Mosquée de Paris).

1320614934-Paris-V

      Forrás:http://www.cparama.com/forum/plan-du-5eme-arrondissement-t7832.html

A kerületnek az 1800-as években még több, mint 100 ezer lakosa volt, ma már  csak 70 ezer, és érdekes módon éppen az 1968-as diákforradalom után kezdett el csökkenni a lakossága. Az itt lakók a kerület jó iskoláztatási lehetőségeit emelik ki, hiszen a francia politikai és kulturális elit tagjai – némi túlzással – nagyon “gyakran szinte csak átsétáltak” a IV. Henrik és Nagy Lajos gimnáziumokból (Lycée Henri-IV, Lycée Louis le Grand)  a Sorbonne fakultásaira. Párizs balpartjának tüdeje, a Füvészkert (Jardin des Plantes) is itt található. A kerület lakói az emelkedő bérleti árakra, a nagy túrista- és autóforgalomra panaszkodnak leginkább. Persze ezekből a túristák vajmi keveset észlelnek, nekik megmarad az egyszeri élmény Párizs egyik legérdekesebb részéről.

Rue de la Huchette-től a rue Saint Séverin-ig

A Saint Michel megállónál kell leszállni a 4-es metróról, és feljőve rögtön szembe találjuk magunkat a Szent Mihály szőkőkúttal, ami ugyanolyan fontos találkahely, mint Budapesten a Széll Kálmán tér. Kicsit meg is dobbanhat az ember szíve, hiszen Ady után akaratlanul is “a Szent Mihály útján suhant nesztelen, kánikulában, halk lombok alatt...” rigmusa juthat eszünkbe. A szőkőkutat a haussmann-i átalakítások kedvelt építésze, Davioud tervezte, aki a régi Palais du Trocaderot  (lásd: itt) és az Ártatlanok kútját (lásd:itt) is újraépítetette. A gonosz felett győzedelmeskedő Szent Mihály szobrát az a Francisque Duret készítette el, akinek egyébként az Invalidusokban Napóleon sírja körül is van szobra.

QUARTIER LATIN_2018_05_06 01 Csak át kell mennünk a zebrán, és rögtön a Latin negyed legforgalmasabb, gyros illatú utcájában, a Huchette-ben találjuk magunkat. (Egyébként errefelé már jártunk egy korábbi sétánk alkalmával  – lásd: itt –, amikor a Halászó macska utcáját fedeztük fel.) A gyros illat nem “véleten” ezen a környéken, mivel már Napóleon egyiptomi csatája után egy nagyobb görög kolónia települt meg itt  – ami aztán a századok történelmi esményeinek köszönhetően egyre bővült -, a közelben lévő,  és  1888-ban görög katolikusnak nyilvánított, Saint Julian de la Pauvre templom körül. A rue Huchette és a rá merőleges rue Harpe a Latin negyed gyomra, mindenki izlése szerint választhat tradícionális francia konyhát, ehet fondue-t vagy éppen gyrost. De rue Huchette-nek azért van két rejtett titka is: az egyik a Théatre de la Huchette, ami 1947-ban jött létre kísérleti magánszínházként, és Ionescu “Kopasz énekesnő”-jét immáron hatvan éve tartják műsoron. Érdekesség, hogy a rue Huchette 23 szám alatt állt az a vendéglő, ahol Charles Aznavour édesapja bér-zongorázott, hogy eltartsa a családját. Az utca másik titka a Caveau de la Huchette, ami Párizs egyik legjobb jazz klubja most éppen 70 éve már, és igazán kihagyhatatlan esti, párizsi program! (információk: itt)

QUARTIER LATIN_2018_05_06 03-COLLAGE1

A rue de la Bûcherie 37 szám alatt (útvonal: itt) lévő könyvesbolt-kávézó, a Shakespeare and Company fogalomszámba megy nem csak a párizsiak, hanem főként az amerikai túristák körében is. A new yersey-i születésű Sylvia Beach 1919-ben, Párizsba költözve angol nyelvű könyvesboltot nyitott és kiadót alapított (nem ezen a helyen, hanem a rue Odéonban) “az elveszett nemzedék” (Hemingway, Ezra Pround, Scott Fizgerald stb.) számára. A kiadó-könyvesbolt a náci megszállásig működött, mert Beach nem hallgatott az ösztöneire és Párizsban maradt a német megszállás ellenére is. Persze a németek első dolga volt bezáratni a boltot és Beach-et internálták, aki csak ezután tudott visszatérni Amerikába. Egy másik amerikai Gerorge Whitman, akit csak a latin negyed Don Quijote-jának neveztek, 1951-ben itt nyitott könyvesboltját, már a modern amerikai irodalom terjesztésére. Sylvia Beach halála után és Shakespeare születésének 400 évfordulója alkalmából kiadója felvette újra a Shakespeare and Company nevet. Whitman hét éve, 90 éves korában halt meg, és azóta lánya viszi tovább az egyik legkedveltebb párizsi könyvesboltot.

QUARTIER LATIN_2018_05_06 07-COLLAGE2

A rue de la Bûcherie tartogat még egy irodalmi érdekességet: a 11 szám alatt lakott 1948-55 között Simone de Beauvoir, és itt, az alig kétszobás appartmanlakásban írta meg “A második nem” és a “Mandarinok” című könyveit. (Egyébként épp mostanában cikkeznek sokat Beauvoir munkásságának revíziójáról, hiszen ez évben van születésének 110. évfordulója).

A rue de la Bûcherie-ről a rue du Fouarre-on keresztül jutunk el a Saint Julien de la Pauvre templomhoz. Érdemes megállni itt, mert ha kinézünk, akkor jobbra a Notre Dame-ot láthatjuk a csonka tornyaival, míg szemben a waterloo-i csatával azonos évben alapított,  “Az elemi oktatásért egyesület” (Société pour l’instuction élémentaire)  nagyon szép épületét, amit az alapító De Gérando mellszobra és az elemi oktatás nagyjainak, illetve a “Művészet, Erkölcs és Tudomány “- feliratok mozaikjai díszítenek.

QUARTIER LATIN_2018_05_06 08-COLLAGE3

A rue Galande-ban található Saint Julien de la Pauvre templomot egy ókori bazilika alapjain kezdik el építeni 1125-ben, harmincöt éven keresztül. Ennek az első románkori templomnak a  falmaradványai még ma is láthatók. (Tulajdonképpen a Notre Dame alapszerkezetét is ennek a templomnak a mintája alapján építik meg.) Az 1600-as években megnagyobbítják és át is alakítják, majd 1888-ban a görögkatolikusok kapják meg.  Julien-Júlián az asztalosok, a hajósok és a szállásadók védőszentje volt és a rue Galande 42 szám alatt látható a kőbe faragott, legrégebbi cégér, ami Júliánt ábrázolja. A rue Galande és a belőle nyíló rue Saint Julien a környék két legkedvesebb utcája. Érdemes jobban megnézni az épületeket, mert nyomokban felfedezhető még a középkor, hiszen akkoriban ez egy igen gazdag, mesteremberek által lakott utca volt. Ma a környék legsikkesebb gourmand kávézója az Odette, aminek specialitása a choux á la crème (ez egy égetett tésztából készült golyócska, különböző ízű krémmel megtöltve -nagyon jó! honlap itt ).

Ennyi jó után ideje, hogy még valami nagyon szívet-gyönyörködtetőt is lássunk: ez pedig Párizs legszebb, épen maradt gótikus temploma a Saint Séverin. (Ne feledjük, a Notre Dame-ot a francia forradalom alatt majdnem teljesen lerombolták és a Viollet-le-Duc irányításával építették újra 1845-78 között.) Az első templomot ezen a helyen a merovingok emelték 650-ben, aztán jönnek vikingek, és lerombolják. A Fülöp Ágost által alapított egyetem Európa szerte vonzza a diákokat és a mestereket, ezért Ágost elhatározza, hogy újjáépíti Szent Séverin remete emlékére a templomot, mivel a Cité sziget már “megtelt”. Az építkezést 1230-ban kezdik, de több tűzvész miatt csak az 1400-as évek második felében lesz kész a flamoboyant gótika ezen remekműve, ami 58 méter hosszú és 17 méter magas, és alig 38 méter széles. A templom három hajós (de nincs kereszthajója),  a középső hajót a szentélyben gyönyörűen csavarodó oszlopok díszítik. Ha belépünk ez az első, ami szembeötlik, utána a gyönyörű üvegablakok, amik még inkább sejtelmessé teszik a többi  tartóoszlopot.

QUARTIER LATIN_2018_05_06 016-COLLAGE4

Az orgonával egy kis barokk is befurakodott ebbe a csodaszép gótikába, de ez annyira nem zavaró, mert az összhatást nem töri meg. A Saint Séverin modern üvegablakait az a Jean Bazine tervezi és alkotja meg, aki a közelben lévő Sorbonne metrómegálló mennyezetét is (lásd itt).

A templom homlokzatán Szent Mártont láthatjuk, ami azt szimbolizálja, hogy ez az utazók és vándorok temploma is volt. Bár egy kis szűk utcára nyílik, de érdemes leülni a szemben lévő kávézóba és ha süt a nap,  nagyon feledhetetlen élmény!

QUARTIER LATIN_2018_05_06 016_2-COLLAGE5

Egy kis kitérő, majd újra a középkor a rue Hautefeuille-ben, és egyetemek a rue de l’École de Médicines-ben

A rue Séverint elhagyva újra keresztezzük a Boulevard Saint Michelt, és egy kicsit áttévedünk a 6. kerületbe, mert a rue Danton 1 szám alatt egy igazán figyelemreméltó épület vár bennünket, az “Immeuble Hennebique“. Hector Guimard, Jules Lavirotte mellett François Hennebique nevét is meg kell jegyezni, ha az 1900-as évek párizsi építészetét követni akarjuk. Ugyanis Hennebique volt az első építész, aki vasbetont alkalmazott, legelőször a Saint Jean de Montmarte templom (lásd: itt), majd pedig ennél a részben bérháznak, részben pedig saját építészeti irodájának emelt épületnél. Igazán érdekessé azok a díszítőkerámiák teszik az épületet, amelyeket a “francia Zsolnay”, Bigot készített (ő róla  itt már volt szó bővebben).

QUARTIER LATIN_2018_05_06 017-COLLAGE6

Ezután térjünk rá rue Hautefeuille-re, ami a “legközépkoribb” utcák egyike Párizsban. Két igen érdekes, XVI-XVII. századi saroktornyos palotát találhatunk itt. Az egyik, a normandiai apát által 1292-ben alapított Hôtel des abbés de Fécamp, az 5-ös szám alatt. A románkori rendházat később reneszánsz elemekkel egészítik ki, majd a különböző világi tulajdonosai alakítják át a XVII. században. Az 1700-as évek közepétől itt volt az első nemzeti levéltár. A Hôtel Bullion, a 21-es szám alatt, eredetileg premontrei kollégium volt, majd nevét későbbi tulajdonosáról Madame Boullion-ról kapta az 1700-as években. A XX. században az orvosegyetemisták szakszervezete székelt itt.

QUARTIER LATIN_2018_05_06 018-COLLAGE8

A rue de l’École de Médecines, ahogy neve is jelzi az orvosi fakultások utcája. Ha balra fordulunk a rue Hautefeuille-től, akkor az egykori királyi Sebészeti Akadémia allegórikus szobrokkal díszített épületet lelhetjük meg, aminek falán az emléktábla azt hírdeti, hogy Sarah Bernard ott született. Vele szemben – talán nem véletlenül – egy nagyon jó klubmozi a Nouvel l’Odéon és egy 1928-ban alapított süteményesbolt van, ahol azonban csak délután három felé tudunk helyet kapni, mert érthető módon megszállják a környékbeli egyetemisták.  Balra az utcában a hatalmas klasszicista épület pedig, az 1803-ban épült  Paris-Descartes Egyetem  központi épülete, amely egyetem az orvosi, gyógyszerészeti fakultásairól híres.

QUARTIER LATIN_2018_05_06 019_1

Kivételesen ide túristaként is be lehet menni, mert az épület második emeletén található az Orvostörténeti Múzem, ami 1905 óta ad helyet Európa legrégebbi – XVIII. században alapított – orvostörténeti gyűjteményének (információ: itt). Ezután folytassuk utunkat a Latin negyed másik egyetemi utcájába, a rue des Écoles-ba, de az északi thermák és a Musée Cluny kedvéért tegyünk egy kis kitérőt a Boulevard Saint Michelen át a Boulevard Saint Germain felé.

Musée Cluny és az északi thermák romjai, az új és a régi Sorbonne

Szinte hihetetelen módon maradtak meg az II. és III. században épült római fürdők romjai itt a város szívében, noha a középkorban még a Cluny apátság istállóiként is szolgáltak. Párizs városa 1810-ben hozott döntést a romok restaurálásáról, ami eltartott vagy húsz évig, és végül 1842-ben a Cluny Múzeumhoz csatolták, mint antik gyűjteményt. Természetesen a feltárás folytatódott tovább a következendő száz évben is –  tavaly például ismét elkezdődtek az állagmegőrzési munkálatok -, de a 14 méter magas frigidárium már 1842-ben látogatható volt. Az antik romok kétségtelenül legérdekesebb részei a boulevard Saint Michel alatt húzódó pincék és csatornajáratok, illetve a római fűrdőkultúrát bemutató termek (információk:itt).

Cluny Museum

A számtalan párizsi múzeum közül számomra az egyik legkedvesebb a Musée Cluny, ami Európa legjobb középkori gyűjteményét őrzi (ehhez hasonló csak talán csak Bergamoban, illetve Esztergomban van). A bencésrendi, burgundiai Cluny apátság a XIII. században települt meg Párizsban is, majd a gótikus-reneszánsz épület a XVII. századtól a mindenkori pápai nuncius székhelyéül szolgált. A francia forradalmat az apátság épülete is megsínyli és újjáépítése, múzeumként való hasznosítása egy apa és fia munkásságának – a katonából lett autodidakta középkorász Alexandre de Sommerard-nak és Edmond-nak, a múzeum első igazgatójának –  köszönhető. A múzeum, az épület hosszas renoválása után, 1843-ban nyitja meg kapuit és legszebb darabja a ma már ikonikussá váló falikárpit, a “Hölgy az egyszarvúval“, de persze fantasztikus a középkori szobor- és képgyűjteménye is. Nem beszélve magáról az épületről, aminek U-alakú kerengője a flamboyant gótika ismét egy gyönyörű példáját szolgáltatja, a trapézoid udvarral együtt. A Cluny4 program keretében tavaly elkezdődött a modernizálása, ezért számítani lehet rá, hogy az elkövetkezendő években sporadikus lesz a nyitvatartása (információk: itt).

A múzeummal szembeni parkban – kicsit anakronisztikusnak hat – a Romuluszt és Rémuszt szoptató anyafarkas bronz másolta, de ez Róma ajándéka volt Párizsnak, talán azzal a titkos szándékkal, hogy emlékeztesse a franciákat arra, hogy egykor Rómának szolgáltak. A fényesre dörzsölt cipőjű Montaigne szobra – Paul Landowski alkotása – 1934 óta néz elmélyedve a Sorbonne új épületére. (Ha erre járunk, már csak babonából is ne felejtsük el megsimogatni!)

Kicsit megtörve a kronológiát, de utunkba először az impozáns, 1883-ban épült “Nouvelle Sorbonne” esik, a rue des École-on. Az utca megnyitása a Haussmann-i rekonstrukcióknak köszönhető (ezért is vádolják sokan azzal, Haussmannt, hogy kíméletlenül lesöpörte a középkort a Latin negyedben) és az új egyetemi épület is a III. Napoleon-kori eklektikus stílust viseli magán. Az épület tömbje négy utcára kiterjedő – rue Saint Jacques, rue Cujas, rue Victor Cousin és a rue des Écoles, ahol a főbejárat is van – szigetet alkot.

Új sorbonne

Belülről sajnos nem látogatható, de itt ezen az oldalon gyönyörű képek láthatók a legrégebbi és új előadótermekről. Nem kell hozzá sok fantázia, hogy pillanatok alatt ne egy XIX. századi egyetemi órára képzeljük el magunkat. Az 1968-as egyetemi reform után a Nouvelle Sorbonne az Université Paris-Sorbonne (Paris IV) elnevezést kapta és  míg korábban itt csak irodalom-, művészet-, és humántudományi képzés folyt, 1970-től ez kiegészült a nyelv-, szinház-, kommunikáció-tudományok, valamint európai tanulmányok oktatásával.

A köztudatban Sorbonne-ként élő egyetem a place Sorbonne-on található, középpontjában a Sorbonne kápolnával. 1253-ban Robert Sorbon teológus, aki mellesleg IX. (Szent Lajos) káplánja is volt, hozza létre azt a szegény diákok számára nyitott kollégiumot, amiből a róla elnevezett egyetem kinövi magát az évszázadok során.1626-ban Richelieu, mint az egyetem főfelügyelője úgy dönt, hogy a lepusztult régi kollégiumnak egy új kápolnára és teljes rekonstrukcióra van szüksége. 1630-ban el is kezdik építeni azt a kápolnát, ami majd az ő mauzóleumaként is elhíresül.

Regi Sorbonne

 

A monumentális kápolna sajátos keveréke a XVII. századi francia-olasz építészeti hagyományoknak. A hagyományos bazilika formával szemben alaprajza egy latin keresztre emlékeztet. A főhajó és az oldalkápolnák tökéletesen szimmetrikusak, a kereszthajó feletti kupola olasz stílusban épület meg. A korintoszi oszlopok által tartott homlokzatot négy tudományt – a történelmet, matematikát, a fizikát és a régészetet – megtestesítő nőalakok díszítik. (Sajnos a kápolna nem látogatható, de ezen címen kérhető engedély.)

Noha az 1968-as párizsi diákmegmozdulásoknak nem a Place Sorbonne volt a centrális erőtere, de azért itt is – ahogy az alábbi képek is mutatják -, forradalmi hangulat uralkodott: Pasteur is megkapta a vöröszászlót, bár talán Auguste Comte jobban örült volna neki.

Forrás: http://www.entretemps.asso.fr/Nicolas/68/Sorbonne.htm

A Latin negyedről szóló következő sétánkban a Pantheon és környéke következik, a fantasztikus rue Mouffetard-ral és a rue Cardinal Lémoin-nel!

 

Útvonal:

https://goo.gl/maps/Z6kZwoGw8N52

 

 

 

2 hozzászólás Új írása

  1. Ráfael Balázs szerint:

    Fantasztikus ismét. Még véletlenül sem kontárkodnék bele, hiszen alig ismerem Párizst, de a kiindulási pont közelében hadd hívom fel a figyelmet egy templomra – bár igazán meg sem lehet találni, annyira körbe van építve. Ez a15 Rue d’Ulm alatt található, a libanoni maroniták párizsi neogót temploma, Notre Dame du Liban, amely valószínűleg kiváló akusztikája miatt hanglemezcégek „szálláshelye.” A Franciaországban igen népszerű David Fray legtöbb felvétele itt készült.

    Kedvelés

  2. setaljvelemparizsban szerint:

    Kedves Balázs, benne lesz a következő sétában, mert ez a Pantheon mögött van!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s