A középkori Párizs és a fedett passzázsok világa a Les Halles negyedben

Előző sétánkat folytatva, először a középkori Párizs nyomait kutatjuk. Megnézzük Félelemnélküli János tornyát (La tour de Jean sans Peur), XIV. Lajos szobrát a Place des Victoires-on, majd D’Artagnan szállását, aztán Madame du Barry révén az első nyilvánosházat. Néhány szép példán keresztül azt is megmutatom, hogy mi volt a mascaron-ok szerepe a középkori építészetben.

1320614430-Paris-II

Forrás:http://www.cparama.com/forum/plan-du-2eme-arrondissement-t7829.html

A Les Halles negyedben négy érdekes fedett passzázs van: az elegáns, vörös szőnyeges a Nagy Szarvasról elnevezett – Passage du Grand Cerf, a régi fényét vesztett – a város apátjának nevét viselő – Passage  du Bourg l’Abbé , a Keletet idéző Passage du Caire, és a melankolikus, egy régi, “mákszemnyi” híd után elkeresztelt Passage du Ponceau. Mai sétánkat a rue Saint Denis keresztül – ami felér egy szocio-túrával – az Ártatlanok kútjának terén fejezzük be.

Félelemnélküli János tornya – rue Étienne Marcel 20.

Induljunk a rue Montorgueil és a rue Étienne Marcel sarkáról (vagy az Étienne Marcel metró megállótól, útvonal: itt), és ha ezt a Magritte által ihletett tűzfalfestést látjuk, akkor már biztosan jó irányban vagyunk!

DSC02655

Baloldalon, a rue Étienne Marcel 20 szám alatt – a burgundi hercegek egykori palotájától körülölelve – találjuk Párizs legrégebbi, megmaradt középkori tornyát. A torony története visszavisz bennünket egészen a XV. századig, az Armagnac és Burgund hercegi családok közötti háborúskodásig. Burgund első hercege, János 1407-ben megöli VI. Károly 35 éves öccsét, az intrikus, nőcsábász Orléans-i Lajost. Burgundi János herceg ezzel a tettével érdemelte ki a “félelem nélküli” jelzőt.

 

DSC02652

János azonban korántsem volt olyan félelem nélküli, mert a gyilkosság után elkezdte építtetni – 1409-11 között – azt a 21 méter magas tornyot, amiben számos titkos rejtekhely bújt meg, sőt az első fedett toilette is! A torony belseje a francia, az úgynevezett “flamboyant” gótika – ami nevét a tűzpiros virágú Tűzfavirágról kapta – gyöngyszeme. Félelemnélküli Jánost 1419-ben éri utol a végzete, amikor VII. Károly szeme láttára megölik. Alig hatvan év múlva unokája elkótyavetyéli mind a palotát, mind a tornyot.

P1360109_Tour_Jean_sans_Peur_sculpture_encours

Forrás: https://tourjeansanspeursite.wordpress.com/

A burgundi hercegi palota és a torony hánytatott sorsa – egy színházi truppé volt évtizedekig, majd romossá vált – egészen 1884-ig tartott, amikor is Párizs városa megvásárolja az épületet. Teljes felújítására és renoválására több, mint száz évet kell várni ugyanis, 1998-ban nyitja meg kapuit, mint múzeum (információk itt).

XIV Lajos lovasszobra a Palce des Vistoires-on

Ha már a rue Étienne Marcelben járunk érdemes elmenni az utca végéig, ami a Place des Vistoires-ba torkollik, és amely az öt királyi tér (place des Vosges, palces Daphine, place Vendôme, place Concorde) egyike. A nem túl érdekes téren áll Párizs egyik szimbóluma, XIV. Lajos lovasszobra, ami szinte ki akar ugrani a beszűkített térből.

DSC02664

A szobor alig 200 éves, ugyanis 1822-ben emelték, az eredetileg  – 1686-1792 között – álló XIV. Lajos szobor helyére (ennek mellékalakjai, ma Louvre szoborgyűjteményében nézhetők meg).

Hol lakott d’Artagnan?

A place des Victiores-ról a rue d’Aboukir-re kell letérnünk, ami Napóleon egyiptomi hadjáratának győzedelmes csatája után kapta a nevét (egyébként a 11. szám alatt, 1795-ben egy szerény hotelben maga Napóleon is lakott). A rue Louvre-ot keresztezve kicsit kacskaringós úton jutunk el  rue Tiquetonne-ba, ahol a házak portáljai a középkori Párizst idézik meg (érdemes benéznünk némely butik üvegablakán, mert még láthatjuk a középkori falakat, tartóoszlopokat szépen megőrizve és ügyesen beépítve). Az utca neve a XV. századból származik, névadója egy hentes volt, bizonyos Roger Quiquetonne, ami egyszerűen Tiquetonne lett az évszázadok alatt.

DSC02674

Mint tudjuk, Dumas lazán kezelte a történelmi hűséget, minden esetre d’Artagnan párizsi szállásának a 10. számú házat jelöli meg, amit egy szép középkori parafa fa (l’abre de liège) díszít, mint az élet, és az állhatatosság szimbóluma.

DSC02676

Megismerve a rue Triquetonne-t keresztező utcák történetet, talán nem véletlen, hogy Dumas erre a környékre szállásolta be d’Artagnan-t. Ahogy a rue Petit Musc a Maraisban (lásd itt), a rue Triquetonne-t keresztező rue Marie Stuart már az 1250-es évektől a “fille publique“-utcalányok, örömlányok, prostituáltak utcája volt. Az utca ragadvány neve egyébként “Tire-Vit” (péniszhúzó) utca volt, finom fordításban.

Madame Du Barry és egy kis XVIII. századi prostitúció történet

Alig 250 métert kell mennünk a rue Dussoubs 23 számú házig. Nehéz ma elképzelni erről az épületről, hogy ez volt a Margurite Gourdan (1725-1783) igazgatta  legismertebb elit “lupanar“, maison close” – bordélyház, nyilvánosház a XVIII. századi Párizsban.

DSC02708

Gourdan az elsők egyike volt, aki írásban is lefektette, hogy mit kell csinálnia egy fiatal hölgynek, hogy “a természet adta szerencsével és kedvességgel örvendeztesse meg” a hozzáforduló férfiakat. Ő volt a “la mère – az anya” –  így is kellett szólítani -, aki ezekben a házakban szállást, ételt, mosást és fodrászt biztosított nála élő lányoknak. Marguerite Gourdan az első nyilvánosházát 1760-ban még a rue Saint Anne-ban nyitotta, aminek gyakori vendége volt egy Jean-Baptiste Dubarry lovag. Anne Becu – a szép eladólány, akit Madam Gourdan oktat ki a szerelem fortélyaira – 1762-ben, 18 évesen lesz Dubarry lovag szeretője, majd hat év múlva, unokaöccsének felesége. Röviddel udvari bemutatását követően, az 58 éves XV. Lajos szeretőjeként válik ismertté. Sorsa a forradalom alatt teljesedik be, 50 éves amikor lefejezik. Emléke főleg a cukrászdák kirakatában él tovább, ahol nagyon gyakran látható a Louvre-ban található kis mellszobrának stilizált változata.

 

 

Forrás:https://fr.wikipedia.org/wiki/Madame_du_Barry, http://art.rmngp.fr/en/library/artworks/augustin-pajou_madame-du-barry-1743-1793-nee-marie-jeanne-becu_sculpture-technique_marbre_1773

Madame Gourdan 1774-ben teszi át székhelyét a rue Dussoubs 23 szám alá, és a kor minden luxusával felszerelt bordélyházát nyitja meg, amit haláláig működtet. A rue Doussubs-ot ezért is nevezte a népnyelv “Gratte-Cul– viszkető fenekek” utcájának is.

Mascaronok

Sétáink alkalmával (például itt) már többször felhívtam a figyelmet egy-egy szép középkori  kapu zárókövének a dísztétesére, a mascaronokra (maszkokra), amiknek az volt a szerepük, hogy óvják a házat a rossz szellemektől. Ezek hol félelmetes gorgó, vagy Árész istent jelképező fejek, erőt sugárzó oroszlánok, netán angyali szépségű női fejek. A francia építészetben olasz közvetítéssel, I. Ferenc uralkodása alatt honosodik meg ez az építészeti motívum. Mindhárom utca a rue Triquetonne, a rue Marie Stuart és a rue Dussoubs házai a legszebb példák a középkori mascaronokra.

 

Egyébként Párizsban érdemes nyitott szemmel járni, mert mindenütt láthatunk szebbnél-szebb mascaronokat, és úgy tűnhet a párizsiak már csak hagyományból is babonásak. Azt is érdekes megfigyelni, hogy a klasszicista, eklektikus stílusú épületeken már csak egy stilizált pajzs, vagy egy sima zárókő utal az egykori mascaronokra, és majd az art nouveau eleveníti fel újra ezt a középkori stilizációt  (lásd  itt).

A fedett passzázsok világa

Párizsnak ma legalább 30 fedett passzázsa van, és ezekből legtöbb, tizenegy, a második kerületben található. Egy korábbi sétánk alkalmával (lásd  itt) ebből már ötöt abszolváltunk. Most következzék újabb négy, egymástól nagyon is különböző passzázs.

Passage de Grand Cerf

Az egyik legelegánsabb – piros szőnyeges! – párizsi passzázs a Nagy Szarvasról elnevezett. A méltóságteljes névadó állat, mind a rue Doussubs, mind a rue Saint Denis felőli bejáratnál ott díszeleg. A 117 méter hosszú, eléggé szűk passzázs az egyik legmagasabbak közé tartozik a maga 12 méteres magasságával. Eredetileg egy visszafogott neoklasszikus stílusban épült szálloda átjárójából alakították ki 1825-ben, de csak 1845-ben fedték be. Száz évvel később teljesen lepusztult, majd az 1990-es években felújították, és azóta a párizsiak egyik kedvenc helye.

DSC02727

Nem csak elegáns, de nagyon kellemes is a passzázs,  például: a lakberendezési bolt előtt stílusosan, kis fotelek vannak a megfáradt vásárlóknak, de találunk itt szép bizsukat, csinos női cipőket is. Természetesen megvannak az elmaradhatatlan régiségüzletek is. Van amelyik régi lámpákra, filmgyári reflektorokra szakosodott, de van itt rozsdás kulcstól a fogasig, mindenféle régi szerszám is!

Passage du Bourg l’Abbé

Az alig 43 méter hosszú, a Város Apátjáról elnevezett passzázs rue Palestroról impozáns bejárattal csalogat. Henri Blondel – aki a Börze szobrait is készítette – a kereskedelmet és az ipart szimbolizáló kariatidát faragott a bejárathoz. Noha az átjárót 1828-ban nyitották meg, de a szobrok csak húsz év múlva kerültek a bejárat elé, hirdetve a hely előkelőségét.

DSC02733Tíz évvel ezelőtti képek tanúsága szerint akkor még egy nagyon habos-babos passzázs lehetett, de mára már egy kissé megkopott szépségű szépasszonyhoz hasonlít. Az átjáró fő nevezetessége az a barométer, amely a rue Saint Denis felé eső kijárat felett található.

 

DSC02731

Passage du Caire

A Kairóról elnevezett passzázs homlokzata azt az egyiptomi építészet iránti rajongást tükrözi, amire egy korábbi (lásd: itt) sétánk alkalmával már láttunk példát. A nem túl nagy Place du Caire-t szinte uralja az átjárónak helyet adó mór stílusú ablakokkal ellátott épület, amelyet a tehén fülű Hathor isten szobraival díszítettek. Párizs egyik legrégebbi passzázsa ez, 1798-ban építették, 360 méter hosszú, három kijárattal is rendelkezik.

DSC02828

Ami a Montmartre-nak a Marché Saint Pierre (lásd itt) az a Passage du Caire a Les Halles környékének: a textil kis- és nagykereskedők központja. A klasszikus értelemben soha nem volt igazi passzázs, hanem a textil-viszonteladók központja, ezért is nincs hétvégén nyitva. A passzázst környező utcák, mint például a rue Caire, tele van jobbnál jobb butikokkal, amelyek valószínű az itt vásárol anyagokból dolgoznak.

Passage du Ponceau

A passzázs a hasonló nevű, közeli, kis mákszemnyi (ponceau) hídról  kapta a nevét, és 1826-ban nyitotta meg kapuit. Állagát, kínálatát azt hiszem az határozza meg, hogy már nagyon közel van a rue Saint Denis-hez és a rue Sébastopolhoz, ami Párizs nem éppen legfrekventáltabb része.

DSC02837

Amiért mégis érdemes végigmenni a 92 méteren az, a XVIII. századi  belső struktúra (például néhány üzletben látni még az emeletre felvezető lépcsőt), és hát kontrasztnak is elég érdekes az elegáns, vörös szőnyeges Passage du Grand Cerf után.

A rue Saint Denis-n át a Fontaine des Innocents-ig – egy kis szocio-túra

Az 1. és 2. kerület határán járunk, de olyan mintha egy külvárosi világba csöppennénk. A mai Párizst egyáltalán nem lehet megérteni a klasszikus városszerkezeti modellek, vagy például Budapest példáján. Itt sokkal inkább arról van szó, hogy egy jobb kerületben, egy jobb környéken is pár lépés után a “külvárosba” kerülhetünk. Tehát valaki Párizsban lakást keres, nem a kerületet, hanem sokkal inkább az utcát kell megnéznie!

Ha kilépünk a Passage du Poneceau-ból a rue Saint Denis-re elég csak jobbra néznünk, hogy a távolban megpillantsuk Párizs egyik diadalívét a Porte Saint Denis-t, amit már egy korábbi séta (lásd itt) alkalmával megismertünk. A  “filles bordelières” (ebből jön a bordély szavunk is) már évszázadok óta a rue Saint Denis Porte körüli részére vannak száműzve.

DSC02740

Mi most utunkat a rue Saint Denis elején, a Les Halles-hoz közel eső részén folytatjuk, ami egy kicsit olyan, mintha a budapesti VII.-VIII. kerület határán járnánk. A Szent Farkas és Szent Egyedről elnevezett templommal (Église Saint Leu-Saint Gilles) szemben simán megfér Párizs első Love Hotel-e és néhány sex shop. Megszaporodnak az olcsó ruhákat áruló utcai árusok, zenészek és koldusok, az elővárosokból hétvégére beszállingózó fiatalok.

Az alig 11 perces séta alatt, míg eljutunk az Ártatlanok Kútjáig (Fonaine des Innocents) Párizsnak a kevésbé luxus és csillogó arcát is láthatjuk. A város is kínál érdekes látni valókat persze, mint a reu Saint Denis és a rue Étienne Marcel sarkán Péter és Pál szobra, ami arra utal, hogy a középkorban az utcában számos kolostor és templom állt.

Így például a ma Place Jochachim du Bellay-nek elnevezett téren valaha az Ártatlanok temploma és egy köztemető volt. Ahogy a város terjeszkedett a köztemetőket megszüntették, de az ott álló kutat, ami 1549-ben készült, Gabriel Davioud (aki a Palais du  Trocaderot is tervezte, bővebben lásd: itt) átalakította és 1860-ban a köréje épített közparkban állították fel.

DSC02762

A kút négy árkádját korinthoszi oszlopok veszik körül, a kupoláját pedig timpanonok tartják, amelyek teljesen antik-reneszánsz stílust adnak a kútnak. A korinthoszi oszlopok sorát a nyolc Danaida reliefje fogja közre. A Danaidák felett babérkoszorúba foglalt H-betű II. Henrik királyra, az építtetőre utal.

DSC02764

A kút és környéke népszerű találkozó hely, hiszen csak pár lépésre van a Forum Les Halles, és ezzel vissza is értünk oda, ahonnan előző sétánkat kezdtük.

 

Útvonal:

https://goo.gl/maps/hTe1G66BTgL2

2 hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s