A Place des Vosges-tól a Marais főutcájáig – avagy hol kávézott Louisa Clark?

A Marais-beli sétáink befejező része következik. Induljunk megint a “kályhától”, az 1-es metró Saint-Paul megállójától, mert kevesen tudják, hogy a rue Saint Antoine 62 szám alatt található Sully palotán át lehet a legkönnyebben eljutni a Place des Vosges árkádjaihoz. Egy séta a Marais-ban a Place des Vosges nélkül olyan lenne, mintha a Champs Élysées-n nem mennénk el a Diadalívig!

DSC02455

Mind a palota, mind a tér időutazásra is alkalmat ad, mégpedig XIII. Lajos korába, hogy aztán a rue des Francs-Bourgeois-án, a Marais “Váci utcáján”, végigsétálva megpróbáljuk beazonosítani – ha már Jojo Moyes (“Mielőtt megismertelek- Me befor you”) nem tette halhatatlanná a helyet -, hogy hol is kávézott Louisa Clark.

Hôtel de Sully

A Sully palota akkor épült (1624-30), amikor a Marais területén építkezni még nemesi kiváltság volt. IV. Henrik első tanácsadója, a protestáns Sully herceg 1634-ben, 64 évesen vásárolja meg a palotát, és csak hét év adatott neki, hogy élvezze is azt. Unokája 1660-ban átépítteti, immár XIII. Lajos stílusában, ami a korai barokk időszaka: (a modoros) manierizmus egyes elemeinek – fülkék, nagy, hosszú homlokzati és tetőablakok, valamint a különböző anyagok – keverése és kontrasztja a szabályos ritmikussággal, amely még a reneszánszhoz való erős kötődést, valamint az antikvitás elemeinek a felhasználását mutatja. Egészen a XVIII. századig a palota a Sully család birtokában marad, majd kollégium lesz, aztán a XIX. században kereskedők és művészek szállják meg, majd pedig 1944-től állami tulajdonba kerül és lépésről-lépésre restaurálják.

A palota három nagy udvarból áll, amit kertek kötnek össze. Belépve a rue Saint Antoine-ról a hatalmas tölgyfa kapun, érdemes felfelé is nézni a szépen stukkózott mennyezetre.

Az első udvar hozza mindazt, amit a korai barokk jelentett XIII. Lajos korában. Négy fülkében, a négy természeti elemet megtestesítő nő alak áll: a Levegőt jelképező nőalak a lábánál a kaméleonnal és kezében a pávatoll. A Tűznek napsugaras fejdísze van, míg a lábát lángnyelvek mardossák és attribútuma, a szalamandra, is ott van.

DSC02443

A koronát viselő Földet a bőségszarut tartó nőalak, és az oroszlán jelképezi, míg a Vizet megtestesítő nőalak egy korsót tart és lábainál egy delfin ficánkol. Ami talán igazán érdekes az egész udvarban, az ablakpárkányok szegélyére díszítésül rakott férfi és női fejek! Mindegyik parókát visel – hiszen XIII. Lajos vezette be a parókát, hogy kopaszságát leplezze – és kőből faragott arcuk méla butaságot, önteltséget fejez ki, leplezetlenül mutatva mindazt, amiért majd a sans-coulottes-ok gyűlölni fogják az arisztokráciát.

DSC02450DSC02425DSC02426

A második udvarban egy francia kertbe jutunk, ami szabályosságával, az ablakok ritmusával inkább még a reneszánszt idézi.

DSC02440

Végül a harmadik udvarban a napóra mellett lévő kis átjárón keresztül már el is érkeztünk a Place des Vosges-hoz.

Place des Vosges

Nem csak Párizs, de a Place des Vosges nevének változásai is megérnek nem egy, hanem több misét: 1605-ben – IV. Henrik uralkodása alatt – amikor elkezdték építeni, a király elnevezte a Királyi térnek, bár ő maga soha nem lakott itt. Közel kétszáz éven át viselte ezt a nevet, majd jött a francia forradalom és a gyűlölt királyi elnevezés helyett először Szövetség, majd Oszthatatlanság tere lett. 1800-ban Napóleon első konzul Vosges megye nevét adta hálából és tisztelgésből, de legfőképpen emlékeztetőül, mert ez a megye fizette be először az adót a Konzulátus javára. Aztán jöttek a Bourbonok és újra Királyi tér lett, míg végül a Francia Köztársaság megalakulásával a napóleoni elnevezés honosodott meg 1873-ban.

A négy szögletű tér déli szárnyában (a Sully palota felől érkezve) van a Királyi pavilon, míg az északi szárnyában (rue du Béarn felől) pedig a Királynői pavilon, amit összesen 36 pavilon-palotácska köt össze.

DSC02189DSC02204

Ezekben a pavilonokban előbb a királyság, majd a monarchia előkelőségei laktak, és ma is a legdrágább párizsi ingatlanok között vannak az itt lévő lakások. Az 1.szám alatt született 1626-ban az irodalmi szalonjáról elhíresült Madame de Sévigné, a 6.szám alatt lévő második emeleten lakott majd 15 évig (1832-1848) Victor Hugo, aki itt írta a Nyomorultak c. regényét. Lakása ma múzeum (információk itt). Fejtő Ferenc – a Franciaországba emigrált történész, író, aki József Attilával a Szép Szó alapítója volt – 1938-ban egy véletlen ismeretség révén éppen Victor Hugó lakásával szemben kapott szállást. A 11.számú pavilon falába vésve találjuk meg Párizs legrégebbi grafittijét, amin az áll: “1764 Nicola

DSC02208

A kutatások egy Restif de Bretonne nevezetű írónak tulajdonítják a bevésést, aki noha gazdag vidéki családban született, de Párizsban nyomdai munkásnak szegődött. Éjszakai sétái alkalmával tréfás gondolatait, szerelmeinek neveit falba vésve adta tudtára a párizsiaknak a Les Halles-tól a Marais-ig, a Cité szigetétől a Szent Lajos szigetig. Hogy, hogy nem, az összes közül csak ez maradt fenn!

Mint rue Rivoli árkádjai, a Place des Vosges árkádjai is tele vannak jobbnál jobb művészeti galériákkal azon gazdag külföldiek számára, akik egy eredeti francia műalkotással akarják megkoronázni párizsi tartózkodásukat. Az árkádok igazi hangulatát mindezek mellett a különböző kávézók, a fehér abroszos éttermek adják meg igazán.

A Place des Vosges parkja volt Párizs egyik első promenádja. Délutánonként, de különösen hétvégenként, XIII. Lajos szobra körül gyerekzsivajtól hangos a park, de láthatunk itt sétáló és üldögélő jól öltözött párizsiakat, fűbeheveredő fiatalokat és megpihenő turistákat is.

DSC02205

A rue des Francs-Bourgeois

A XII. században még a takácsok utcája volt, aztán 1334-ben itt alapították meg az első alamizsna-, vagy más néven szegényházat, azok számára, akik önhibájukon kívül nem tudtak adót fizetni. Ők lettek az érdemes polgárok (vagy érdemes szegények), akiknek nevét ma is viseli – nem kis anakronizmussal – az az utca, ami a Marais legelegánsabb bevásárló utcája. Népszerűségét egyrészt annak köszönheti, hogy a nagyon mutatós, trendi kézműves-művészeti butikok (például a Cécile Jeanne, Barbara bui, Antoine et Lili)  mellett, a Chanel-től, a Gerlaine-ig és a Zadig Voltaire-ig a nagy márkák is megtelepültek, másrészt annak is, hogy vasárnap is lehet itt vásárolni. Végül pedig nem utolsó sorban: tele van szebbnél szebb XVI-XVII. századi palotákkal. Így például a szinte egymással szemben álló oroszlános kapudíszű Hôtel d’Albert (31.sz) és a kosfejes kapubejárójú Hôtel d’Alméras (30.sz), ahol XIII. Lajos tanácsadója lakott.

DSC01785

Tragikus történelmi öröksége a helynek, hogy 1407-ben állítólak ezen sarki mélyedésben ölte meg orleáni Lajost unokatestvére Bourgogne hercege.

DSC01188

A Jardin des Rosiers (amiről már itt volt szó) egészen idáig elér, kellemes pihenést adva a megfáradt turistának és a helyieknek is. A rue Payenne és a rue des Francs-Bourgeois sarkán álló tábla azt mutatja, hogy onnan négy perce három múzeum elérhető: a Picasso Múzeum (információ itt), a Musée Cognaq-Jay (erről már itt szó volt), és a Párizs történeti múzeumának számító Musée Carnavalet, amit  sajnos 2019-ig restaurálnak.

DSC02211

Antoine Hérouet navarrai Margit házi költője lakott az 1400-as évek közepén abban a rue Vieille du Temple sarkán álló szép tornyos házacskában, amiben ma a Zadig Voltaire üzlete van. 1200-as évekbeli alapokra épült 1685-ben a Fehér Kabátosok rendjének temploma (Église Notre Dame des Balncs Manteau), amit aztán az 1800-as években klasszicista stílusban renoválnak. Nem különösebben szép templom, de az 1920-as években a kelet-európai emigránsoknak, többek között a magyaroknak egyik befogadóhelye volt, akik a környék olcsó lakásaiban találtak szállást.

DSC01792

Valaha az utcában számos zálogház volt, az egyik éppen a Fehér Köpenyesek rendje mellett, egy hatalmas, bordóra festett kapujú épületben (55-57.sz). Érdemes felpillantanunk is, mert ennek udvarán egy szépen restaurált, közel 800 éves alapokon nyugvó, Fülöp Ágost (1165-1223) korabeli, a Pierre Alvart őrtornyot láthatjuk, ami messze kimagaslik az épületek közül. A torony XIII. századbeli részét egyébként 1880-ban fedezték fel, majd a később ráépítettek és jól látható, a két különböző korszak építési stílusa. Zseniális ötlettel kávézót nyitottak az egykori zálogházban és nyaranta megnyitják a kapuját, így a tornyot közelről is szemügyre lehet venni.

P1280158_Paris_IV_MaTante_tour_PA_rwk-e1477574855631

Forrás: https://www.pariszigzag.fr/histoire-insolite-paris/vestiges-enceinte-philippe-auguste

Végül pedig a rue des Francs Bourgeois palotáinak koronázatlan királynője következik a Hôtel de Suboise, a Nemzeti Levéltár (Archives Nationales) épülete, aminek középkori, rue des Archives-ra néző tornyai mellett már egyik sétánk alkalmával elhaladtunk. Névadója Rohan hercege (1630-1712) volt, aki Champagne-i kormányzósága idején kapja meg a Rohan-Suboise nevet. 1808-ban Napóleon lefoglalja a palotát és nyitja meg benne a Nemzeti Levéltárat.

DSC01160

A szép belső udvart körben 3,5 méteres korinthoszi oszlopok által tartott fedett árkád határolja. Érdemes bemenni, mert az árkádok alatt gyakoriak az ingyenesen látogatható plain-air kiállítások. A Levéltár látogatható (információk itt) és belseje oly annyira gyönyörű, hogy Sophia Copolla itt forgatta Marie Antoinette filmjének Versaillesben játszódó részeit.

Hol kávézott Louisa Clark?

“Felbontandó: csak a Café Marquise-ban, a rue des Francs Bourgeois-n croissante és egy nagy bögre café crème mellett…A Marquise nem rossz kis hely! És ha elnézel balra az utcán, látod az Artisan Parfumeur nevű parfümériát..ahová be kellene menned. Ki kellene próbálnod egy illatot, a neve: Papllions Etrême… Ezzel zárul Jojo Moyes “Mielőtt megismertelek” című könyvének és a belőle készült filmnek a zárójelenete itt. Noha Moyes egy évet élt Párizsban, de elkövette azt a hibát, hogy nem emlékezett pontosan a kávézó nevére, így nem tehette olyan kultikus hellyé, mint a Café des 2 Moulins-t Amélie Poulain itt. Mert sajnos Café Marquise nincs, vagy most már nem található az utcában. A rue Vieille du Temple sarkán van egy Fragonard parfüméria és mellette pedig egy Bar au Marché nevű hely, ami a szemben lévő, egykor piacról a Marché de Blanc Manteaux-ról kapta a nevét.

Az árnyas fa alatt még el is képzelhetjük, hogy Louisa Clark ott olvasta Will levelét. De, ha igazi párizsias kávézóban akarjuk kipihenni ezt a két kilométeres sétát és elmerülni a rue des Francs Bourgeois forgatagában, akkor erre Camille kávézója igazán kiváló hely!

DSC01182

Útvonal:

https://goo.gl/maps/hizYZVx2LwQ2

Egy hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s