Az art nouveau erotikája

Egy évvel ezelőtt, a párizsi art nouveau – art deco meghatározó alakjának Hector Guimard-nak, a 16. kerület auteuili városnegyedben lévő házai bemutatásával kezdtük a blogot (itt). Most egy év után ismét visszatérünk a kimeríthetetlen párizsi art nouveau-hoz, ami az 1880-as évektől az első világháborúig élte fénykorát, hogy aztán átadja helyét a geometrista stílusú art deconak az 1920-1940-ig tartó években. Az art nouveau szakítani akart minden neo – román, gótikus, reneszánsz, barokk – stílussal, persze azzal a paradoxonnal együtt élve, hogy ezekből (főként a barokkból és a rokokóból) merítve alakítja ki saját totalitását. Amint láttuk Guimard-nál, és látni fogjuk az ő árnyékában megbúvó – a párizsi art nouveau legtitokzatosabb képviselőjénél -, Jules Lavirotte-nál, a francia art nouveau-t a természeti motívumok (virágok, levélek és állatok, mint díszítőelemek), és a légiesség, tette oly könnyeddé és szárnyalóvá.

A titokzatos és tragikus sorsú Jules Lavirotte

Jules Lavirotte munkássága oly kevéssé feldolgozott – noha épületeinek számos rajongója van -, hogy idén jelent meg műveinek az első teljes és részletes monográfiája. Élete szinte párhuzamosan fut Guimard-éval: szintén lyoni születésű, de Párizsba csak akkor kerül fel, amikor beiratkozik a művészeti akadémiára, ahol le is diplomázik (ellentétben Guimard-ral). Két dolog alapvetően más irányba terelte a sorsát: egyfelől Lavirotte “rosszul” nősült. Diákként beleszeret gimnáziumi igazgatójának feleségébe, aki hét évvel volt idősebb nála (!) és csak 33 évesen, 1897-ben, a nő válása után tudja elvenni úgy, hogy saját egzisztenciáját valójában még nem teremtette meg.

la-famille-1-1024x235Jane-250x300

A Lavirotte család nyolc fiúgyermeke (Jules Lavirotte balszélen) és felesége Jeanne de Montchenu (1857-1924) Forrás: https://www.juleslavirotte.fr/sa-vie/

Lavirott házasságkötése után pár évvel, 1899-ben kapja első önálló párizsi megbízatását és munkássága alig tíz évet ölel fel a fővárosban. Saját tőke hiányában épületeinek megvalósítását, elképzeléseinek kiteljesítését nagyban meghatározta a megrendelők ízlése, anyagi lehetőségei és az, hogy mennyire adtak neki szabad kezet. Aztán az első világháborúval az art nouveau-nak is “befellegzett” és Lavirotte nem tudott úgy váltani, mint Giumard, megértve az új korszak dekadenciáját, és csak kisebb vidéki megbízásokat kapott. Másfelől, 56 évesen még ereje teljében, egy autóbalesetet szenved, aminek következtében élete elkövetkező nyolc évében mozgáskorlátozottá válik. Közben elveszti feleségét, akinek a halála után többször kísérel meg öngyilkosságot, végül pedig, 1928-ban 64 évesen egy lyoni elfekvőben hal meg.

A Lavirotte-épületek a 7. kerületben

Ha Lavirotte építészetének fejlődését és kiteljesedését látni akarjuk, akkor Párizs 7. kerületébe kell mennünk (a 13-as metróval, és a Varenne megállónál kell leszállnunk, útvonal:  itt). Egy Rodin Múzeumi látogatás vagy az Invalidusoknál Napóleon sírjának megtekintése után könnyen beiktatható ez a merőben más világba vezető, közel félórás séta. De miért épp a 7. kerület? Nehéz ma elképzelni, de a Mars mező (Champs de Mars) és az Invalidusok közötti területen működött Párizs legnagyobb dohánygyára 1880-ig. A gyár városon kívülre való költöztetésével a terület rendezése megnyitotta az utat az új típusú bérpaloták építése előtt (többek között maga Eiffel is az egyik befektetőjévé vált a Grenelle-i városrésznek).

parisplan7b

Rue Grenelle 134 és 152 bérpaloták

Kezdjük utunkat az Invalidusok jobb oldalán, a rue Grenelle 132 szám alatti bérpalotával, ami 1900-ban épült. Az art nouveau jellegzetességeit az indákat, növényi motívumokat csak az ablakdíszítésnél találjuk meg. Visszafogott, de míves díszítései vannak az erkélyeknek és a kapunak. Mindennek az a magyarázata, hogy a bérpalota építtetője egy kőműves mester volt, aki minden valószínűség szerint visszanyesegette az ifjú tervező ambícióit és egy mutatós, de gazdasági racionalitások szerinti épületet akart. Érdekesség, hogy a ház aljában kezdetektől működött a patika, de az egykori sárga-kék csempedíszítés ma már nem látható.

DSC01918DSC01922DSC01921

Az Invalidusok bal oldalán, mint egy 800 méterre található a rue Grenelle 152 szám alatti épület, amin igen szerény tábla hirdeti a tervező nevét. Szabványos homlokzat, a konzolok és az ívek utalnak csak halványan arra, hogy art nouveau korszakában járunk. Ez az 1898-ban épület volt Lavirotte egyik első párizsi megbízatása.DSC01929DSC01926

Azonban, ha a kaput megnézzük, valamit már megérezhetünk abból, hogy nem egy középszerű építésszel van dolgunk. Itt jelenik meg a két – tipikusnak is mondható – Lavirotte-féle motívum: a termékenységre utaló kukorica és a szalamandra gyík (a “lézard”-gyík az akkori argóban a falloszt jelentette).

12 rue Sédillot-  Montessuy palota – Lycée Leonardo da Vinci

Mint egy nyolc perces séta után jutunk el a rue Sédillot 12 szám alá, az úgynevezett Montessuy palotához. Már igencsak benne vagyunk a Gros Caillou-nak (Nagy Kőnek) nevezett negyedben, ami valószínűleg a prehisztorikus korból megmaradt hatalmas kőről kapta a nevét.  Gustav Montessuy diplomata özvegye 1898-ban ad megbízást Lavirotte-nak egy új palota építésére. Az előző két épület egyfajta előjáték volt abban, hogy felfedezzük Lavirotte munkásságát, és ezzel az épülettel már közelítünk a csúcs felé. Az építész felirata a palota falán már nem egy szerény információ, hanem egyfajta art nouveau kiáltványnak is beillik!

DSC01942DSC01941

Az aszimmetrikus szerkezetű épület olyan, mint egy buja táj, indák, virágok, itt-ott, hol kőből, hol vasból, a balkonok, erkélyek hullámzanak ide-oda. Megjelenik a női fej-motívum, mint egy uralva és szemlélve a mélyben történő dolgokat. Ugyanakkor a manzárd tető ablakai barokkos hangulatot árasztanak.

DSC01945DSC01949

A bejárati kapu formájában és kiképzésében nagy hasonlóságot mutat Guimard Castel Béranger épületének bejárati kiképzéséhez (lásd: itt), de a román templomok kapubelsőjéhez is. (A belső udvarról képek itt).

DSC01946

A palotát az 1930-as években vette meg az olasz állam és ma a Leonardo da Vinci gimnázium kap benne helyet.

Avenue Rapp 29 – Párizs legerotikusabb épülete

Építészetében Lavirott a csúcsra az avenue Rapp 29 szám alatti bérpalotával jutott el, amiben Dali szerint az art nouveau erotikus extázisa fejeződik ki. Általában az art nouveau végletes érzelmeket – csodálatot vagy utálatot –  vált ki, csak közömbösnek nem lehet vele szemben maradni! Másrészt, ez az épület olyan mértékben el van halmozva – direkt vagy átvitt értelmű szimbólumokkal – hogy idő is kell a felfogásához.

DSC01951DSC01955

Kezdjük itt is a kapuval, aminek erotikus kisugárzását nehéz nem észrevenni: a bejárati ajtó fallikus belső kiképzése, középpontban a szalamandra-gyík figurával, és mindezt kecses női fej koronázza meg (az építészettörténészek egy része szerint Lavirotte felesége, míg mások szerint az épületszobrász Larrivé barátnője volt a modell). Mindennek tetejében bal oldalon egy flörtölő Éva, míg jobb oldalon egy bűnbánó, szégyenlős Ádám néz le ránk. Az aleppói bikák, mint modern minotauroszok, az erkélyt támasztva a földi és égi világ találkozását szimbolizálják. Több helyen jól láthatóak a szkarabeuszok, mint a teremtés szimbólumai. Nem csak az épület burjánzó, kaotikus, túlterhelt díszítése kelthet bennünk nyugtalanságot, de ezt erősíti az épület kiegyensúlyozatlansága is (pl. a 3. emeleten a négyszögletes ablakok a dominánsak, míg mindenhol máshol az ívesek).

DSC01958DSC01963DSC01968DSC01962

Legfőképpen pedig azért különleges ez az épület, mert ez volt az első olyan párizsi bérház, amit kerámia csempék és szobrok díszítettek. Ez pedig nem volt másnak köszönhető mint az art nouveau nagy keramikusának, Alexandre Bigot-nak. Bigot korának legtehetségesebb mestere volt, aki főként Lavirotte-tal, de más építészekkel (például Hector Guimard-ral, Frantz Jourdin-nal) is együtt dolgozott az első világháborúig, majd onnantól – mint nálunk a Zsolnay – az épületkerámia gyártásra koncentrált. Magyar vonatkozás, hogy az 1900-as világkiállításra Bigot Lavirotte-tal együtt készített pavilonját Radisics Jenő, a Magyar Iparművészeti Múzeum akkori főigazgatója megvásárolta. Ez a 13 tonnás gyűjtemény évtizedekig a múzeum raktárában porosodott, míg nem 2013-ban először rendeztek belőle kiállítást.

A 2013-as Iparművészeti Múzeum kiállítása a Bigot-Lavirotte pavilon elemeiből, illetve Alexandre Bigot (1862-1927)

Square Rapp 3 – bérpalota Párizs főváros megbízásából

Az avenue Rapp 29 tól szinte csak balra kell fordulnunk, hogy a séta befejező épületét is megnézzük. 1898-ban ez volt Lavirotte első állami megbízása és ha jól megnézzük a szűk helyet, az építészeti fantáziának igencsak gúzsba kötve kellett táncolnia. De nem úgy a díszítést illetően! A homlokzat mozgalmasságát az váltakozó erkélyek, ívek, boltívek, tornyok adják. Olyan mint egy art nouveau-ba oltott középkori kastély.

DSC01972DSC01973DSC01977

Bigot itt sem hagyta cserben Lavirotte-tot a kerámia díszekben fantasztikus karakterek, motívumok jelennek meg. Külön figyelmet érdemelnek a míves ereszcsatornák, amelyek a XIX. század végén élő francia mesteremberek tehetségét is mutatja (ami mára szinte kiveszett és feledésbe bemerült).

DSC01975DSC01983DSC01976

 

Útvonal:

https://goo.gl/maps/RKjuL3KSD4D2

 

2 hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s