Öt, magyar, múlt századi történet – Párizs 6. kerületéből

Mi a közös a fiatal Molnár C. Pál, a Teleki nővérek, az Odéon tér közelében megszálló és a  boulevard Saint-Michelen üldögélő Ady Endre, a kollégista Radnóti Miklós, a Párizsban is nyomorgó József Attila között? Mindannyiukat – életük egy bizonyos korszakában – vonzotta Párizs 6. kerülete, különösképpen pedig a Jardin du Luxembourg és környéke.

Párizs, 6. kerület – a Luxembourg kerület

Mielőtt elindulnánk, hogy az öt, magyar “emlékhelyet” felfedezzük, szagoljunk egy kicsit bele Párizs 6. kerületébe. (Tényleg csak egy szippantás lesz, mert városrészei külön sétát is megérnek!) Hosszú túrára és olvasásra készüljünk fel!

Egy korábbi sétánk alkalmával (itt) már megemlítettük, hogy Párizs bal partja az, ahol elköltik a pénzt, hova tovább, ahol egy sajátos párizsi életstílus is tetten érhető. A Montmartre egyeduralma az első világháborúig tartott, majd szépen, lassan Párizs művészeti életének centruma áttevődött a Saint-Germain-des-Près, a Montparnasse és a Quartier Latin hangulatos utcáiba, a híres és híressé váló művészekkel, írókkal teli kávéházakba.

300px-Paris_6e_arrondissement_-_Quartiers.svg

Forrás: wikipédia

Közigazgatásilag a 6. kerület négy városrészt foglal magában. A Szajnáig húzódó északi városnegyed, a Saint-Germain-des-Près, nevét az azonos nevű apátságról kapta. A második világháború után válik Párizs entellektüljeinek centrumává, hiszen itt élt Sartre, Beauvoir, Duras, Vian, Prevert, Truffaut, (és még sorolhatnánk), számos kiadó és könyvesbolt volt a negyedben, nem beszélve az irodalmilag is felkapott (Deux Magots, Café de Flore) kávéházakról és egykoron, éjszakánként az amerikai jazzt zenétől hangos pincéktől. Aztán az 1970-es évektől az intellektus részben átadta helyét a pénznek: a luxus butikoknak, a turisták által felkapott helyeknek, az ingatlan ügynököknek, így aztán Párizs legdrágább és sznobok lakta kerülete lett.

A Saint-Germain-des-Près templom és egy, a megmaradt könyvesboltok egyike a rue Vaugirard sarkán (62 szám), amit egy hentesboltból alakítottak át 1973-ban

Az észak-keleti, pénzverőkről elnevezet, egyik legrégebbi városrész, a Monnaie városnegyed, ami a Pont-Neufig húzódik és az Ile de Cité egy részét is magában foglalja. Ez a Szajna parti könyvesek (bouquinists) a könyv- és bélyegkereskedők, az antikváriusok gyűjtőhelye, de itt van a Institute de Paris, a francia akadémikusok székhelye is. Az Odéon negyeddel való találkozását (nekünk magyaroknak a rigmusként idézhető sorokkal) a Szent Mihály útja  – a szökőkúttal, a gonosz felett győzedelmes arkangyallal – jelzi.

A pezsgő, életteli Odéon negyed karakterét a Medici Mária által 1612-ben megálmodott kert, a Jardin du Luxembourg – a Múzeummal és a kerttel párhuzamosan húzódó Szenátus épületével, a Palais du Luxembourggal -, és természetesen az Odéon tér (ahonnan ellátni a Pantheonig), illetve az Odéon színház, a Sorbonne fakultásainak épületei és érintőlegesen már, a Quatier Latin határozzák meg.

Verlaine szobra a Jardin du Luxembourg rue Vaugirard-rue Guynemer kereszteződésében lévő bejáratnál, A Palais Luxembourg, ahol a Szenátus székel, a park a Montparnasse toronnyal és a Pantheon látképe.

Végül pedig a Notre-Dame-des-Champs (a Mi Asszonyuk mezeje) negyed hangulatában, nyugalmában, melankolikusságában teljesen ellentéte a másik három, 6. kerületi városrésznek, mivel számos rend és kongregáció telepedett itt meg: például a karmeliták, vagy a lánynevelésre “specializálódott” Notre Dame de Sion kongregáció, de itt van a párizsi Katolikus Egyetem is. Legalább hat templom, és parókia van ebben a negyedben, de itt találjuk a Bon Marché áruházat, a Hotel Lutéciát és a párizsi zarándokhelyet, a Mi Asszonyunk Csodatévő Kápolnáját, amelyekről (itt) már egy másik sétánk alkalmával írtunk.

MCP – rue d’Assas 51

Szálljunk le a 12-es metróról a Notre Dames des Champs megállónál és a rue Hysmans-on (Houellebecq-fanok szíve most megdobbanhat, hiszen a szerző alteregója a Behódolás c. könyvben Hysmans-t tekinti példaképének) keresztül induljunk el a rue d’Assas 51 szám alá. Egykoron a Pension Moise adott szállást a – Sorbonne-on tanuló – külföldi, különösen angol és amerikai diákoknak. Az 1920-as években Párizst szinte megszállták az amerikaik, akiket Párizs ünnepelt, mint Európa felmentőit az első világháború után.

A valaha volt panziónak ma már semmi nyoma, egy négyemeletes tetőteraszos, modern épület áll a helyén. Nem az eltűnt idő, hanem a letűnt idő nyomát találjuk itt csak.

DSC01699

Rue d’Assas 51, az egykori Pension Moise

A 27 éves Molnár C. Pál egy wintherturi gyáriparos özvegyének ösztöndíjával  – ami egy Louvre-beli Tizianó kép másolatának elkészítésére szólt  – 1921 szeptemberétől tíz hónapig lakója a városnak és a panziónak. Ahogy önéletrajzában írja (Életem története, a Molnár C. Pál Műterem-Múzeum kiadványa, köszönet érte Csillag Nórának): “Bevettem magam a Louvre-ba. Nyitástól zárásig ott időztem….Munkához láttam, mennyei tudatlanságom teljes hevével. Mekkora vakmerőség kellett ahhoz, hogy valaki ily kevés tapasztalat birtokában ilyenre vállalkozni merjen! Szinte érezni lehetett az angyalok szárnysuhogását fejem felett.” De nem csak Tizianót másol a Louvre-ban, hanem a sajátos MCP-stílusban, számos enteriőr grafikán örökíti meg az 1920-as évek Párizsának hangulatát.

Molnár C.Pál Revü, Álmodozás c. képei és a fiatal MCP Forrás: zsolnai,  http://viragjuditgaleria.hu/hu/aukcio/aktualis_aukcio/M/2/

És a fiatal festőt nem csak az angyalok kísérik, hanem Ámor nyila is megsebzi, éppen a Pension Moise-ban. Molnár C. – minden nyelvi akadály ellenére – egy amerikai lányba lesz szerelmes, aki családjával a panzióban lakik. “Csak Párizsban lehet olyan szerelmesnek lenni, amennyire mi lettünk. Soha azelőtt és azóta se voltam olyan salakmentesen szerelmes…” Ezt a nagy szerelmet azonban a választás, hogy Amerikába költözzön, összetöri. Így pár hét múlva az amerikai lány visszahajózik az Újvilágba, Ő pedig 1922-ben a régibe, Magyarországra tér vissza.

A rue d’Assas-ról térjünk le a rue Madame-ra, ami XVIII. Lajos feleségéről kapta a nevét (itt különösen a 79. és a 69. szám alatti házak érdemelnek figyelmet), egészen a rue Vaugirard-ig, ahol forduljunk balra.

Teleki Emma és Blanka – rue Vaugirard 37.

A két Teleki nővér közül “a nem szép, de vonzó egyéniségű” és méltatlanul kevéssé ismert Emma, 1851-ben bérel lakást a Jardin du Luxemburghoz pár száz lépésnyire lévő rue Vaugirard utca 37 szám alatt. Az épület zárt, dísztelen, klasszicista stílusú, a kemény tölgyfa bejáratnál emléktábla hirdeti, hogy itt élt Teleki Emma és Teleki Blanka grófnő. Szemben vele a Saint-Joseph-des-Carmes templom, ami a Katolikus Egyetem temploma is egyben.

Teleki Emma férjét, a nálánál 10 évvel fiatalabb, elmagyarosodott, francia August-Ágoston De Gérando-t 1849-ben veszti el, ő pedig két gyermekével, a hét éves Antoninával és a három éves Attilával, Párizsba menekül. Lakása – Teleki Lászlóval az élen – a magyar emigráció központja, a Kossuth- párti függetlenségiek találkozó helye lesz, szalonja pedig francia tudósoknak  – például a történész Michelet, a költő Lamartine, az író Victor Hugo és követőinek – ad otthont. Emma 40 éves ekkor és “a magyar emigráció legérdekesebb írónői életművét hozza létre” mindamellett, hogy gyermekkönyveket is ír. 1867-ban, a kiegyezés után visszatér Erdélybe és ott is hal meg, 84 éves korában. (Forrás:itt )

Teleki Emma és Blanka Forrás: http://brunszvikterez.hu/aemma.html, http://montazsmagazin.hu/hires-magyar-nok-teleki-blanka-grofno/

Teleki Blankát 1851-ben tartóztatják le szabadságharcos bujdosók rejtegetéséért, osztrák-ellenes kiadványok terjesztéséért, Párizsba távozott húgának küldött leveleiért. 1853-ban 10 év várfogságra ítélik, megjárja az Újépület, Laibach és Kufstein börtöneit. 51 évesen, 1857-ben általános amnesztiával szabadul, és a száműzetést választja. Él Drezdában, Münchenben, Stuttgartban. Alig öt évvel szabadulása után, 1862-ben – hűséges társával Lővei Klárával, akivel együtt raboskodott – megromlott egészsége miatt a francia tengerpartra készült. Teleki Blanka meghalni jött a rue Vaugirard 37. számú házba, mert érkezése után megbetegedett és három nap múlva meghalt. Sírja a Père Lachaise temetőben van.

rue Vaugirard 37, ahol Teleki Blanka meghalt

Egyenesen haladva a rue Vaugirard-on a Jardin du Luxembourg bejáratához érkezünk, de előtte pillantsunk be a rue Bonaparte-ba, mert itt van a Párizsi Magyar Intézet, ahol a már emblematikussá vált Lapis András szobor csábítja a fotózkodó turistákat. (Itt lakik az intézet mellett Mondiano a 2014-es irodalmi Nobel díjas, a La Maison d’Indochine épületének legfelső emeletén Catherine Deneuve és a 47-es szám alatt élt Sartre is.)

sous le chapeau andras lapis institut hongrois 92 rue bonaparte 009

Keresztül haladva Jardin du Luxembourgon a Múzeum és a Szenátus épülete mellett, a Medici szökőkútnál hagyjuk el a parkot a boulevard Saint Michel irányába. (útvonal: itt). Ez már a Sorbonne és a Quartier Latin vidéke, jobbra pedig az első keresztutca a rue Cujas.

A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.
Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjúságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szívemben szól ma még.
A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék. (Radnóti Miklós:Páris, 1943)

Radnóti Miklós – rue Cujas 16 – Hotel  des 3 Collège

Radnóti Miklós 1931-ben első egyetemi évének nyarán két hónapot tölt Párizsban. Ebben az évben jelenik meg az “Újmódi pásztorok éneke” c. kötete is, aminek összes példányát lefoglalják. Mondhatni azt is, hogy Radnóti pihenni érkezett Párizsba,valójában szellemi feltöltődés és nyelvtanulás volt a célja. 1937-ben és 1939-ben ugyancsak a két nyári hónapot tölti Párizsban, immár felesége Gyarmati Fanni társaságában. Ekkor szállnak meg a Hotel des trois Collèges-ban.

Valaha ez a régi Cluny collégium volt, amit a forradalom alatt bezártak. A hely nevezetessége, hogy David itt állította ki Napóleon megkoronázása című képét, majd az 1800-as évek közepétől hotelként funkcionál és még látható itt az egykori kollégium kútja is. Nem csak Radnóti Miklósnak van emléktáblája a hotel falán, hanem Gabriel García Marqueznek is. Az 1950-es évek végén itt írta “Az ezredes úrnak nincs, aki írjon” és a “Baljós óra” c. műveit.

Ady Endre – rue Casimir Delavigne – Grand Hotel des Balcons

Az Odéon tértől nyíló kis utcában találjuk azt a szállodát,  aminek címét Ady a Révész Bélának írt 1906. levelében megjelöl, mint ahová válaszát várja. Az 1880-ban épült szép szecessziós épület, mindig is szállodaként működött és Ady a 43 szobában lakott. Az épületen 1956 óta óta van egy két nyelvű emléktábla.

Bölöni György “Az igaz Ady ” c. könyvében írja, hogy a költőt felkísérte a szállodai szobájába – amit ő foglalt le neki az Hotel des Balcons-ban, a Quartier Latin negyedben a Rue Casimir-Delavigne 3. szám alatt –, majd lementek „a nyári éjszakában” a Rue Soufflot sarkán található Café Soufflot-ba. A költő „diákok, midinettek, kis kokottok és hűselő párizsiak között a teraszon nem győzött betelni Párizzsal. Örvendezett, hogy kiszabadult végre Budapestről.” (Forrás itt ). Ezért volt tehát, Párizs Ady Bakonya. (A Léda szerelem Párizsáról majd a következő részben lesz szó).

Nehéz elképzelni a mai Café Soufflot-ban (rue Soufflot 16) ülő Adyt. Tíz évvel ezelőtt a boulevard Saint Michel és bouleverd Saint Germain sarkán még volt egy emléktábla az egykori Café Gambrinusnak – ahol Ady a “Párizsba beszökött az ősz c. versét írta – és a letűnt időknek emléket állítva.  Ugyanis, egy pizza étterem volt/van a Gambrinus hűlt helyén.

József Attila – rue du vieux Colombier 4 – Hotel Atlantis

A 21 éves szegedi egyetemista József Attila 1926-ban érkezik Párizsba, hogy egy évet hallgasson a Sorbonne-on és a francia nyelvet tökéletesítse.  Az első hónapokban lakik Saint-Germain-des-Prés negyedben a Hotel Vaticanban (ami ma már Hotel Atlantis). 1967-ben állítottak emléktáblát, amit a szálloda átépítésekor levettek, majd 205-ben visszahelyeztek.

index2

Az egyetemi előadásokat nem látogatja, inkább otthon és könyvtárakban tanul. József Attilának Párizs nem az, ami Adynak, sőt egy levélben a következőket írja “Hogy Ady, ez az iszákos hülye mit látott a pálinkában, az más lapra tartozik. Itt egyáltalán nem lehet ámulni (…): állandóan és hiába keresem benn mindazt, amit belé képzeltem.” (Forrás itt) Elmegy Ady szállodájába is, amit inkább burzsuj helynek tart. Megesik, hogy a boulevard Saint Michelen többedmagával magyar nótákat énekel. Egyetlen csúfondáros versikét ír Párizsi Anzix címmel.

A patron sosem kelt föl reggel, /Párizsban Jeanettek a Berták, /s borbélynál is vehet az ember főtt spenótot vagy égő gyertyát. // A Saint Michelen végig hatvan meztelen nő dalol az éghez s a Notre Dame: belül hideg van, felül öt frankért rám lenézhetsz. // Az Eiffel-torony éjjel eldől, bebúvik paplanos ködökbe, ha lány vagy, megcsókol a rendőr / s az illemhelyen nincs ülőke. (1927. április 8.)

Nem érti és érzi Párizst, sőt az elvtársaihoz, a munkásokhoz való utat sem találja, mint Illyés, akiről a következő sétánk alkalmával lesz szó.

Útvonal

https://goo.gl/maps/cu6yEHheUR92

 

4 hozzászólás Új írása

  1. Eszter Szabó szerint:

    Tetszik miként került ki Molnár C Pál Párizsba. Egy mecénás nőn keresztül egy megrendeléssel.

    Kedvelés

    1. setaljvelemparizsban szerint:

      Aki a palotájának a lépcsőházába rendelte a Tiziánó másolatot, mert üres volt a fal. Egyébként Molnár C. Pál nagyon szépen emlékszik meg mademoiselle Cornelia Sulzer-Büherről, aki 5000 svájci frank ösztöndíjat adott neki és ebből 10 hónapig tudott élni Párizsban.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s