Vivienne és a többiek – a párizsi fedett passzázsok (1.rész)

Párizs passzázsait talán a sok mindent átélt szépasszonyokhoz lehetne hasonlítani, akik a XIX. században élték fénykorukat, majd a  nagy áruházak – mint a Samaritaine (1870) Le Bon Marché (1872;1913), Galeries Lafayette (1912) – megjelenésével  bájukat vesztették. Különböző ráncfelvarrások után az 1980-as években fedezik fel újra őket, és mindegyik megkapja a maga mai, sajátos arculatát.

A passzázsok  nyáron hűvöset, télen meleget adnak, nyugodt, békés órákat – a vásárláshoz, a találkozásokhoz – az utca porától és zajától távol. Népszerűségüket a csillogás, a fény adta a második császárság korában és az, hogy a szalonokból kikerült a társasági élet a társadalmi térbe. Nyilvános, de mégis védetten elegáns helyet nyújtott a találkozásokra és találkákra – ahogy Nana is tette – a vásárlás ürügyén.  Új városi típust is “teremtettek”: a sétálót (flaneur-t), aki ráér és betéved ide-oda (“shoppingolni”). Mikor pedig az úri társaság számára már nem lesznek oly érdekesek, akkor a kevésbé tehetős művészek kedvenc helyeivé válnak az itt lévő bisztrók, éttermek: hiszen egy kávé, vagy egy pohár bor mellett órákig lehet beszélgetni, írni a passzázsok kínálta nyugalomban.

Párizsnak ma legalább 30 fedett passzázsa van, és ezekből legtöbb, tizenegy, a második kerületben található. A második kerület ismertebb helyei a  Jardin du Palais Royal, a Börze és szép emlékű Szerb Antal kedvence a Bibliotheque Nationale, ahol Ilonka elcsábítására készült többek között.

paris_2nd

Ma öt fedett passzázst fogunk körbejárni: a Galerie Vivienne-t, a Galerie Colbert-t,  a Passage des Panoramas-t, a 2. kerületben és a Passage  Jouffroy-t és végül a Passage Verdeau-t a 9.-ben. Kezdjük sétánkat a Börze megállójánál (M3) onnan tovább haladva a rue Vivienne 6-os számig, ami a Galerie Vivienne egyik bejárata.

Galerie Vivienne

Marchoux nótárius úr 1823-ban vette meg a rue Vivienne 6. számú házat, és határozta el egy olyan passzázs építését, aminek a rue de Petits Champs-ra és a rue Banque-ra is van kijárata. (Voltak már előképek, hiszen fedett vásár-udvarok a 18. századtól léteztek, míg a Passage des Panoramas 1800-ban megnyitotta kapuit.) Három évi építkezés után, 1826-ban avatták fel Párizs akkor legfényűzőbb, ma már pedig egyik legemblematikusabbnak számító – “a chic és a nyugalom” –  passzázsát. A talapzatot bizánci stílusban velencei mesterek készítették, míg a falakon mindenhol megtalálható a császárság szimbóluma, a babérkoszurú.

Szabók, cipészek, borkereskedők (a Legrand 1880-ban, ami most különleges fűszerek üzlete, ugyanazon név alatt) rőfösök, könyvárusok (mint az 1826-ban alapított, és ma is működő Petit Siroux), bélyegárusok nyitottak itt boltokat, és hát természetesen voltak elegáns éttermek és kávézók. A passzázsokban általában nincsenek lakások, az első, második emeleteket inkább irodáknak és raktáraknak használják. De a Vivienne-nek volt egy híres lakója, méghozzá a második császárkor híres-hírhedt rendőrfelügyelője Monsieur Vidoque (a passzázs egyik átjárójában látható csigalépcső vezetett fel a lakásába).

A Galerie Vivienne-nek akkor áldozott le, amikor a Madeleine és a Champs-Élysée elegáns divatüzletei megnyitottak. Oly annyira, hogy az 1960-as években le is zárták egy darabig. Aztán jött egy amerikai, aki az elhagyott üzlethelyiségekben művészeti happeningeket, vernisszázsokat, rock performanszokat rendezett, amivel egyre felkapottabb hellyé vált az alternatív párizsi közönség körében. Jó üzleti érzékkel Jean-Paul Gaultier és Yuki Torii divattervezők a nyolcvanas évek végén nyitottak itt szalont, ami bevonzotta a többi divattervezőt, képzőművészt. Ők határozzák meg a passzázs fő profilját ma is. Mostanában újra rácfelvarráson esik át az épület, ami rá is fér, mert a falak festése már megkopott és most a régi sárga helyett világoskékre restaurálják – készülnek a karácsonyra, ami párizsi viszonylatban is fényűző errefelé.

 Galerie Colbert

Akár a rue Vivienne-i, akár a rue Petits Champs-i kijáraton jövünk ki, csak két házat kell tovább mennünk, hogy rátaláljunk a Galerie Colbert-re, ami a Nagy Colbert-ről kapta a nevét, hiszen valaha ő birtokolta az épületet. 1827-ig igen hánytatott sorsa volt az épületnek, még Simon Bolivár is lakott itt, mígnem – ma már úgy mondanánk, hogy – egy befektetői csoport megvette, átépítette és megnyitotta az új passzázst. A közelség miatt is, a Vivienne és a Colbert passzázsok között sokáig nagy rivalizálás ment. A hely egyik érdekessége, hogy 1830-ban Berlioz itt játszotta el a Marseillais-t és a koncert végén elájult a felfokozott izgalomtól és levegőtlenségtől, mert olyan tömeg gyűlt össze.

Ma már semmilyen, klasszikus passzázs funkciója nincs a a Galerie Colbertnek, mert itt kapott helyet az 1985-ös felújítás után a nemzeti művészettörténeti és örökség(védelmi) intézet. Az előtér látogatható, ahol a fantasztikus kupola teljes fényárral önti el a belső teret.  A bejáratnál található a Le Grand Colbert söröző, ami bekerült Franciaország top 10 legjobb sörözője közé. Érdemes bepillantani is, mert gyönyörű szecessziós belsője van.

Passage des Panoramas

Még mindig a rue Vivienne-en vagyunk, csak éppen a 38-as számig kell tovább mennünk, ahol a Passage des Panoramas-hoz érkezünk el. Ez Párizs egyik legrégebbi passzázsa, hiszen már 1800 óta működik. Zola 1867-ban így írja le a passzázst miközben Muffat gróf Nanára vár:“Csupa ragyogás, fényáradat a visszavert sugaraktól világos üvegek alatt; fehér golyók, piros lámpák, kék transzparensek, gázlángok sorai,lámpákból kirakott órák, óriási legyezők csillogtak-villogtak a szabadban; a kirakatok tarka-barkasága, az ékszerek aranya, a cukrászok kristálytálai, a divatárusok fényes selyemkelméi a reflektorok vakító fényözönében lobogtak a tiszta üvegek mögött…”
Nevezetes még arról is, hogy Párizs első toilette szalonját itt nyitották meg, mert addig a biológiai szükségletek határt szabtak a társasági életnek (az uraknak általában a közeli parkokban pisszoár övezeteket tartottak fenn, de a hölgyeknek két-három óra után haza kellett vonulniuk). Van egy magyar vonatkozása: 1912-ben a Párizsi udvar megtervezéséhez az előképet és a mintát a Passage des Panoramas szolgáltatta Lipták Pál számára.

Belépve az ember orrát a tandori, a koriander, a kardamon, a csokoládé, kávé illata csapja meg. Egy “gyomorba” érkezünk, hiszen a Panoramas passzázs “fő profilja” az különböző – berton, indiai, vietnámi, libanoni – éttermek és a gyűjtők által kedvelt filatéliák, amik barátságosan megférnek egymás mellett.

Sokkal nyüzsgőbb, élettel telibb, mint a másik két előbbi passzázs, igaz itt nincsenek előkelő üzletek sem. Bár…valaha itt működött, 1834 óta a Graveur Stern, ami még Leninnek, Sztálinnak és persze De Gaulle-nak is vésett névjegykártyákat. Ma az üzlet helyén – ami átköltözött Párizs legelegánsabb utcájába a rue du Faubourg Saint-Honoré-ra – egy menő étterem van, megtartva persze a Stern nevet,  és bájos, felékszerezett, kitömött, szárnyas  prérifarkasok (?) csalogatják a vendégeket (fényképileg kihagyhatatlan volt).

A sort lehet még folytatni: a Victoria Station étterem egy luxus vagonnak van berendezve, míg a Bar des Varietés a kockás abroszos, kicsit “piás” profilt hozza. Az  Arbre á Canelle-nél megéri kiülni egy kávéra vagy egy forró csokira, mert saját pörkölésű készletük van és mindezt gyönyörűen faragott portál-mileuben adják elő.

Passage Jouffroy

A Passage des Panoramas-ból kilépve a Bd. Montmartre jutunk, és csak át kell mennünk egy kereszteződésen, hogy belépjünk a Passage Jouffryba. Ez már a 9. kerület dél-keleti része, ahol a Grands Boulevards metrómegálló (M8; M9) is van.

Nevét természetesen az építtetőjéről kapta, aki 1845-ben a kor legújabb technikai vívmányait – a vas és üveg kombinációját – felhasználva építtette meg a két egymásba forduló, L-alakú passzázst. Ez lett a nevezetessége is, hiszen a korábbi passzázsok még faszerkezettel készültek.

A passzázsban bukkanunk rá az 1882 óta óta létező Musée Grevin-re, a francia viaszbábú múzeumra, ahol több, mint 200 személy (Einsteintől Ghandi-ig) és a francia történelem szereplőinek élethű mását mutatják be. A múzeum a Hotel Chopin mellé épült, ami szinte egyidős a passzázzsal, hiszen 1846-ban nyitotta meg kapuit és Párizs egyik legpatinásabb (luxus) szállodája. Büszkén hirdeti magáról, hogy fennállása óta még egy napra sem zárt be. A legenda szerint itt találkozott Chopin először George Sand-nal, és így vette fel a Chopin nevet. A passzázs egyébként egy “kültür passzázs” benyomását kelti a jobbnál-jobb galériákkal.

 

Passage Verdeau

A Passage Jouffroy folytatásaként épült meg két évvel később (1847-ben) a Passage Verdeau, ami szintén az építtetőjéről kapta a nevét. Ez a közelség mindig a “kistestvér” szerepbe sodorta, noha sokkal letisztultabb, átláthatóbb neoklasszikus stílusa van. A kézművesség passzázsának is nevezhetnék: van itt klasszikus esernyőbolt, bútorbolt, kézimunkabolt, képkeretező. Hangulata nagyon intim, és aki különleges dolgokat keres –  és a közelben lévő Lafayette és Printemps áruházakban nem  lelte meg, az –  itt biztosan megtalálja.

+1 tipp

A Börze előtt minden csütörtökön hatalmas brocante ( “ócskapiac”) van. Minden kapható itt, ami csal el tudunk képzelni, még olyan is valószínűleg, amit nem!

Útvonal: M3 Bourse megálló – rue Vivienne 6.- rue Vivienne 2 – rue Vivienne 38 – Boulevard Montparnasse 10-12 (M8;M9) – rue Faubourg-Montmartre bis 31.

5 hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s